Tóthné Lucz Piroska: Virágmagvak kövek alatt

Az Illyés Gyula által sötét tónusokkal lefestett Puszták népének másik, belső perspektívából ábrázolt arcát olvashatjuk e kötetben. Egy dél-alföldi (csongrádi) uradalmi cselédsorban élő család küzdelmes, de boldog életéről szóló novellák szerzője a család tizenegyedik gyermeke. A szinte még feudális keretek a harmincas, negyvenes és ötvenes években a szerző szeme láttára változtak meg: gyermek- és ifjúkorában zajlott le a társadalom radikális átalakítása. Célja a családtörténet művészi, de hiteles ábrázolása, így vált – saját szavaival élve – „az emlékezés régészévé”. A majorsági cselédek viszonylag zárt közösségét nem tragikus nyomorként láttatja, de nem is egyfajta megszépítő, romantikus mázzal, hanem árnyaltan: örömein és bánatain keresztül – személyes sorsok, tragédiák és sikerek plasztikus képét rajzolja meg a szerző. A paraszti polgárosodásból kirekesztett csongrádi cselédtársadalomnak a szocialista átalakulás (és a parasztság néprajzi „megszűnése”) előtti értékrendi-nyelvi örökségét dokumentálja a szocializmus gyors társadalomátalakítása mellett. A bő félmilliós uradalmi cselédség sorsát megható őszinteséggel és nagyon éles szemmel, művészi erővel láttatja, hiszen a hatvanas évekre irodalomtanár lett. A kötet stílusa a népi írók iskolájához áll közel. A krónika ízes humorral könnyeddé tett, valós eseményeket feldolgozó történetekben bomlik ki. Olvasmányosan, sok társadalomtörténeti adatra épülő, oral historynak is tekinthető visszaemlékezéseket találunk ezekben a kitűnő novellákban.