Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Tarja Kauppinen

Budapest egy ma már zűrös, akkor még vidékies külkerületében születtem, 1987-ben. Az élet később elsodort innen – ami inkább tudatos menekülésként írható le –, majd különféle létállapotok után végül otthonra leltem egy csendes kis településen, a tájvédelmi körzet szélén, egy faházban. A természetbe járok alkotni, gondolataimat a testmozgás, az egyedüllét és az erdei ösvények gödreiben megülő esővíz illata formálja irodalommá. A hegyekben csavarogva, levegőbe harapva, vízmosásban gázolva, szomjamat forrásból oltva, fejben alkotok, majd hazaérve fogom a laptopomat, és lejegyzem. Dolgozószobám nincs, csak egy dolgozókanapém, nyaranta pedig a kert egy távoli sarkában szoktam nyugalomra lelni a családom és egyéb állatfajták, meg az erdő vadjai és a lég madarai elől.

 

Az iskolában kedvenc tantárgyam a történelem volt, a tényeknél azonban mindig is jobban érdekeltek az események mozgatórugói, az emberi játszmák. Első írásaimat első önálló olvasmányaim ihlették, így jobbára kalandos állattörténetek voltak a Lassie hazatér és Fekete István nyomán. Tizenévesen szinte válogatás nélkül elolvastam mindent, amit találtam otthon: jobbára világirodalmi klasszikusokat, de ifjúságom egyik legnagyobb hatású könyve, a Švejk is ekkor akadt a kezembe. Ezeknek a köteteknek a nyelvezete egy új világot nyitott meg előttem. A mai napig a szókincs a gyengém, rajongok a formabontó nyelvi regiszterekért, és azért, ha egy szöveg képes kitörni a megszokottból.

 

Első regényem 2018-ban készült el, és 2020-ban jelent meg egy pályázati siker folytán. Egy mágikus realista műről van szó, mely az emberi természet fonákságai elé tart pikírt humorral görbe tükröt, egy fiktív közép-európai ország történelmén keresztül. Ennek a regénynek köszönhető az írói nevem is, melyet nem sikerült még elengednem, mert szégyenlős vagyok. Idén pedig érkezik a második regényem a Napkútnál, főhajtásként a szavak csodálatos élete előtt.

 

Kedvenceim Esterházy Péter, Krasznahorkai László, Szvoren Edina, Bodor Ádám és Tar Sándor. Imádom, ahogy újragondolják a nyelvet, s a valóság nyomasztó, lélekfacsaró oldalát átcsepegtetik a finom humor vagy épp a groteszk szűrőjén. Jelenleg Lackfi-novellákat olvasok, párhuzamosan egy Zs. Nagy Lajos-verseskötettel, egy ókori hindu szakrális művel és egy kommunikációs ismeretterjesztő kiadvánnyal, közben pedig a költői próza terén bontogatom a szárnyaimat.