Sallai Gergely: Szédítő körtánc

Nehéz tánclépések, elvéthetem, nem alkuszom csendesen sem

Három főhőst mozgat egyszerre Sallai Gergely, az ismert történész első regénye, s amikor őket szép sorban először elénk vezeti, az első megjelenésük elé mindegyikük tréfás önéletrajzát is mellékeli. Ezeket olvasva szabályosan szakadnunk kell a röhögéstől: amikor például azt látjuk, hogy az Angyal becenévre hallgató delikvenst a világcsavargásból fakadó megnyugvás nemzetközileg is elismert oktatójaként, annak Borissza nevű barátját a szánalmas illúziók dühödt kergetéseként leírható kutatási terület szakértőjeként, kettejük közös cimboráját, Álmodozót pedig az alkohollal és a nőkkel való flörtölés tántoríthatatlan művelőjeként mutatja be.

A mosoly azonban hamar az ajkunkra fagyhat, amikor a történet kibomlása közben átérezhetjük a mindhármójuk elsődleges szakterületének bizonyuló örök álmodozás, szemlélődés és ökörködés árnyoldalát, a gyorsan kialakuló drámai és keserves függést is. A függést a gyorsan változó nők kínálta testi gyönyörtől, s a gyorsan lecsúszó felesek, üveg borok és sörök nyújtotta részeg mámortól.

Kívül vagyok a valóságon, de dolgom van vele – jegyzi meg a három alakmás egyike a regényben, amivel mindegyik hasonszőrű barát dilemmáját jól írja le. A regényben ezek után már csak az a kérdés, hogy ki mennyire reked kívül a valóságon, s kinek milyen lehetőségei maradnak még a távolinak tűnő való világ: a rendes család és a rendes munka felé tartó körülményes visszaútra. Beleértve ebbe a legsúlyosabb sorsfordulatokat is: a reménytelen zuhanást, a pszichiátriai kezeléseket, a kétségbeesett keresést.