Ross Károly: Híd az ártér fölött

Tanai Áron hídépítő mérnök egy hideg téli napon szülőfalujába érkezik régóta húzódó örökségi ügyének rendezése végett, ám a múlt lezáratlan, ma is ható eseményei arra kényszerítik, hogy egynaposra tervezett látogatását hónapokra, akár évekre nyújtsa. Szülei tragikus halálának újbóli felszínre kerülése, gyermekkori szerelmének váratlan felbukkanása, valamint a két eseményt egymáshoz láncoló zár feszegetése olyan dolgokra ébresztik rá, amelyek e látogatás nélkül szép lassan elhaltak volna városi életformájának másságában. Feltámadó lelkiismerete tettekre ragadtatja, azonban, ahogy az események haladnak előre, azt látjuk, hogy valódi megoldások helyett legtöbbször az elvtelen kompromisszumot, a konformizmust, a tálcán kínált jólétet választja. Ha történnek is kísérletek, hogy józanul átgondolt döntéseket hozzon, azok hamar elbuknak a számára addig ismeretlen, tág perspektívákat nyújtó lehetőségek hatalmas kínálatán. Végső, szétesőfélben lévő személyiségét még úgy-ahogy megmenteni képes döntést akkor sem tud hozni, amikor egyértelművé válik számára, ki szüleinek a gyilkosa. Inkább megsemmisíti a bizonyítékot, csak hogy ne kelljen kockáztatnia, hogy elveszítsen mindent, ami kéretlenül az ölébe hullott. A jelen nyújtotta boldogság fontosabbnak tűnik, mint a múlt megnyugtató és igazságos tisztázása. Habár sorsa a történet végén nem dőlt még el, az olvasó ki fogja mondani rá a verdiktet.

„A valódi ok, amiért menekült Dia elől, a félelem volt. Igen, megijedt attól, hogy a lány olyan alternatívát kínál neki, ami nagyon is vonzó a számára. Egyrészt saját magát, akit, érezte, bármikor képes volna újból megszeretni, másrészt a vagyont, ami vele jár. Vidéki földesúr lehetne, falusi báró.”