Mohai V. Lajos: Stációk

Hosszú délutánok Kelecsényi Lászlóval

Nem a kérdező fogta kézen a kérdezettet: ez ebben a karcsú könyvben mintha fordítva történt volna. Udvariasan, takarosan, óvatosan, odafigyelve, mintha ezek a beszélgető-délutánok („hosszú délutánok”) egy Kelecsényi film-könyvben történtek volna meg. Tehát nem lehetnek csak múlt-rekonstrukciók, és nem lehetnek a megköltött élet dokumentumai sem - inkább dialógusként elbeszélt történetcserepek egymáshoz illesztései egy ember, egy író életéből.

Megáll velem az idő, mert túl merész a képzeletem. Lépkedek a múlt lépcsőin: egy híján húsz, ám meglehetősen nagy kópéságokat elkövetve. Mozibolondok között sétálok, vászonszerelmeket hajkurászok, pedig ólomévek idejében járunk. Megszállott álmodozókra figyelek, vállalom a lovagiatlan ügyeket, mert hiszem, hogy akarnunk kell a lehetetlent. Én vagyok, aki az életével játszik, nem fél a homokembertől, mert a szivárványgömb alatt egy bűnangyallal táncol. A szabadság enyhe mámora vesz körül. Nem mondom senkinek, hogy az emléked leszek...