tévéjáték-forgatókönyv
SZEREPLŐK
Zakar Momirski (30 éves)
D. Pavkov (30 éves)
Manöken (20-25 éves)
Főcím. Bejelentés
Állókép. Tágas szoba, jobbról az ajtó, balról az ablak, jobbról az ajtó mellett hatalmas szekrény. A szoba másik két falánál egy-egy heverő. Középen alacsony asztal és három fotel. A szemben levő heverőn D. Pavkov ül, a száján egy félig felfújt léggömb. Feje fölött egy kifeszített zsinegen már tizenvalahány felfújt léggömb függ. A másik heverőn hatalmas fényképek szétdobálva, rajtuk egy pisztoly és egy messzelátó. Zakar Momirski az ablaknál áll és az utcára néz. A főcím és a bejelentő feliratok után a kamera rövid ideig még nem mozdul, csupán a léggömb növekszik, amelyet Pavkov fúj. Aztán Pavkov vékony zsineggel elszorítja a léggömböt, feláll a heverőről és felköti a többi közé. Amíg kötözi, Momirski az ablaktól feléje fordul.
MOMIRSKI Kiment a házból.
Pavkov a léggömb felkötözésével bajlódik, és igenlően dünnyög valamit. Momirski várakozóan néz rá, aztán ismét az ablak felé fordul. Pavkov újabb léggömböt vesz elő a párnája alól, és hozzákezd a felfújásához. Momirski megint feléje néz.
Most megy be a szemközti épületbe.
Pavkov leveszi a szájáról a félig felfújt léggömböt, az arca unott, látszik, hogy nem érdekli túlságosan, hogy mit mond a másik. Főleg azért szól, hogy amazt bosszantsa.
PAVKOV Kicsoda?
MOMIRSKI A postás. Tudod, hogy a postást figyelem.
PAVKOV Persze, a postás. Akkor most már ne figyeld tovább. Ha már bement a szemközti épületbe, fölösleges tovább figyelned.
Pavkov folytatja a léggömb felfújását, Momirski pedig ismét kinéz az ablakon.
MOMIRSKI Nem gondolod, hogy visszajöhet még? Hátha elfelejtette…
Pavkov elszorítja a léggömböt, és miközben feláll, hogy a többi mellé kötözze, gúnyosan szónokol.
PAVKOV Dehogy felejtette el. A postások sohasem felejtenek el semmit. A postások nagyon lelkiismeretes dolgozók, a világ leglelkiismeretesebb dolgozói.
Pavkov felkötözi a léggömböt, Momirski megkönnyebbülten sóhajt, és visszafordul az ablaktól.
MOMIRSKI Kijött a szemközti épületből és megy lefelé az utcán. Úgy látszik, végleg elmegy.
PAVKOV Persze hogy elmegy. Holicser elvtárs megfeledkezett rólad. Vicc volt az egész. Rád ijesztett egy kicsit, aztán megfeledkezett rólad.
MOMIRSKI Az ajánlott levelet később is kihozza a postás. Mindig ajánlott levélben kaptam a fényképeket.
Pavkov leül a heverőre és rosszkedvűen nézi Momirskit.
PAVKOV Be vagy rezelve? …Azt hiszem, hogy szörnyen be vagy rezelve. Esküszöm, életemben nem láttam még embert ennyire berezelni. Pedig az a Holicser már teljesen megfeledkezett rólad, akár nyugodtan haza is mehetnél.
MOMIRSKI Nem biztos, hogy megfeledkezett rólam.
PAVKOV Ne legyél már annyira berezelve, az isten szerelmére. Már két napja nem küldött kilyuggatott fényképet.
MOMIRSKI De utoljára ezt küldte, ahol el van vágva a nyaka. Lehet, hogy most valami mást akar csinálni.
Momirski két fényképdarabot vesz fel a heverőjéről. A fénykép őt ábrázolja, pontosan a nyakánál el van vágva. Mutatja Pavkovnak. Hatalmas fénykép, ha összeillesztik a két darabot, messziről is felismerhető rajta.
PAVKOV Nem akar itt senki semmit sem csinálni. Valaki, aki tudja, hogy milyen könnyen berezelsz, elküldte ezeket a kilyuggatott fényképeket. Hülye vicc volt az egész, hányszor mondjam már?
MOMIRSKI Csak tudnám, hogy ki lehet. És honnan szerzi a fényképeimet. És honnan tudja még azt is, hogy elszöktem hazulról és idejöttem hozzád. Azt hittem, hogy ide nem fogja küldözgetni a képeket. Nagyon vigyáztam, amikor jöttem, hogy ne lásson senki.
Pavkovnak hirtelen eszébe jut valami, felderül az arca, felugrik a heverőről, gesztikulálva magyaráz.
PAVKOV Mit szólnál hozzá, ha én lennék L. Holicser? Egy szép kis pecséttel: L. Holičer, Servis za cijanizaciju i unistavanje gamadi. Pozovite nas – dolazimo. (Ciánozó és féregirtó szolgálat. Hívjon – jövünk.)
MOMIRSKI Ne hülyéskedj.
PAVKOV Dehogy hülyéskedek. Miért ne lehetne nekem egy ilyen pecsétem. Miért ne lehetne nálam néhány fényképed. Megnagyítom őket, aztán egy cigarettával, capp, keresztülfúrom a homlokod vagy a nyakad, vagy levágom a füleidet vagy a fejedet, aztán a hátuljára ráütöm a pecsétet, és elküldöm neked, mivel tudom, hogy milyen gyáva vagy. És egyedül én tudom, hogy itt nálam rejtőztél el.
MOMIRSKI Te nem küldhetted a fényképeket.
PAVKOV Mi az, hogy nem? Senki más nem küldhette, csak én. És most megígérem, hogy többé nem foglak ijesztgetni, nyugodtan hazamehetsz.
MOMIRSKI Te nem küldhetted. Öt napja, amióta itt vagyok, ki sem mozdultál innen. És azóta két fényképet kaptam.
Pavkovnak egyből elpárolog a jókedve. Szomorúan visszaül a heverőre.
PAVKOV Hát igen. Öt napja esz a fene itt miattad. Megdöglök az unalomtól, azért, mert te halálra vagy rémülve.
Momirski visszateszi a heverőre a kettévágott fényképet, ő is leül a heverő szélére, de nagyon mereven, mint aki minden pillanatban fel akar állni.
MOMIRSKI Nem tudtam, hogy ennyire a terhedre vagyok… Kár, hogy nincs televíziód vagy rádiód, akkor nem unatkoznál ennyire. Nézhetnéd a televíziót. Van egy ismerősöm, az mindig a televíziót nézi, de a hangot kikapcsolja, és akkor próbálja kitalálni, hogy ki az, aki beszél, és hogy mit mond. Pompásan szórakozik, és annyira begyakorolta magát, hogy mindig eltalálja, hogy mondjuk munkás-e, tisztviselő-e vagy politikus-e, aki beszél, és többnyire azt is eltalálja, hogy miről beszél az illető.
PAVKOV Miért nem mentél akkor ahhoz az ismerősödhöz, amikor ez a Holicser rád ijesztett? Most néznétek a televíziót és mindig eltalálnátok, hogy ki beszél, és miről beszél. Pompásan szórakoznátok, és én is pompásan szórakoznék, mert nem ülnék itthon és nem fújnám a léggömböket és nem nézném naphosszat, hogy mennyire be vagy rezelve.
MOMIRSKI Nem tudtam, hogy ennyire terhedre vagyok. És nagyon hálás voltam, hogy nem mentél el mellőlem…
PAVKOV Nem tudtad. És nagyon hálás voltál. Közben engem…
Momirski riadtan az ajtó felé néz, mintha valami neszt hallott volna. A pisztoly felé nyúl.
MOMIRSKI Bezártad az ajtót?
Pavkov dühösen sóhajt és végigfekszik a heverőn.
PAVKOV Bezártam az ajtót. Ne nyaggass.
MOMIRSKI Mintha valaki matatott volna az ajtó előtt. Biztos vagy benne, hogy bezártad?
PAVKOV Bezártam!!
Pavkov megpróbál uralkodni magán, halkabban, de ingerülten folytatja.
PAVKOV Hagyd azt a pisztolyt. Esküszöm, hogy a rovarirtó Holicser nem fog bejönni, nem fogja levágni a fejedet, nem fogja kilyukasztani a homlokodat, és még a füledet sem fogja levágni.
MOMIRSKI Mintha matatott volna valaki ott az ajtónál.
PAVKOV Nem volt senki sem az ajtónál, és nagyon kérlek, hagyd már abba. Azt a kis hülye manökent várom, és nagyon szépen kérlek, hogy ne lőj bele, hogyha belép. Biztosítlak, hogy nem ő küldözgeti a fényképeket, és nincs sem mi köze L. Holicserhez.
Momirski elhúzza a kezét a pisztolytól, de továbbra is az ajtó felé néz.
MOMIRSKI Hány órára jön?
Pavkov idegesen felül.
PAVKOV Nem tudom, hogy hány órára jön. Ha van egy kis esze, akkor egyáltalán nem fog eljönni. Faképnél fog hagyni engem, és még az utcán sem fog köszönni. Nem hiszem, hogy túlságosan élvezte volna ezeket a napokat, amikor velem együtt bámultunk, ahogyan rémüldözöl, és hallgattuk az ostoba meséidet.
MOMIRSKI Nagyon kedves volt, és úgy vettem észre, hogy szívesen meghallgatott.
PAVKOV Ó, de még milyen szívesen… Fogadok, hogy egy szavadra sem emlékszik. Nem is figyelt rád. Úgy tesz, mintha odafigyelne arra, amit mondasz, közben csak a jóisten tudja, hogy mire gondol. Azaz hogy én is tudom, hogy mire gondol, no de mindegy. Ha egy kis esze van, faképnél fog hagyni.
MOMIRSKI Nem szeretném, ha miattam elhagyna.
PAVKOV Nagyon kedves vagy, de azért mégis el fog hagyni. Az a kis dög ugyanis az emberek között érzi jól magát, vagy ha már el kell vonulnia a közönség elől, akkor az ágyban akar lenni. No már most én miattad nem mehetek ki vele az utcára, mert rögtön nyüszíteni kezdesz, ha csak rágondolsz, hogy egyedül maradj, és hát az ágyba sem fektethetem itt az orrod előtt…, amit egyébként nem is bánok túlságosan, mert szörnyen közönséges, amikor éppen a szerelmest játssza.
MOMIRSKI Nagyon kedves lány, és azt hiszem, szeret téged.
PAVKOV Csak maradnál vele egyedül egy éjszaka, amikor éppen a szerelmest játssza. Folyton azt mondja, hogy: „Ó, anyám, ó, édesanyám.” Képzeld, az ágyban azt mondja, hogy ó, édesanyám. Vagy pedig azt, hogy: „Drágám, hogy te micsoda férfi vagy.” Ha nem csinálsz semmit, csak éppen megmozdulsz, akkor is azt mondja, hogy drágám, te micsoda férfi vagy. És mindennek a tetejében még a szája is büdös.
Pavkov föláll, az ablakhoz megy, és most ő néz ki az utcára. Így háttal állva folytatja.
PAVKOV Különben is azért szedtem fel, hogy mutogassam az ismerőseimnek. Persze, csak messziről mutogatom nekik, megfelelő távolságból nagyon jól néz ki, neki is tetszik, ha mutogatom az ismerőseimnek, és azt hiszem, egyáltalán nem tetszik neki, ha csak itt ülök vele a szobában és téged bámulunk. Ha egy kis esze van, faképnél hagy.
Momirski szórakozottan kezébe veszi a pisztolyt, feláll és bocsánatkérően mondja a neki háttal álló Pavkovnak.
MOMIRSKI Meglátod, hogy el fog jönni. Szeret téged.
Pavkov, miközben válaszol, hátra fordul.
PAVKOV Hülye vagy. Egyáltalán nem biztos, hogy el fog jönni. Tedd le azt a pisztolyt.
Momirski visszateszi a heverőre a pisztolyt, kezébe veszi a távcsövet, azt is óvatosan visszateszi, aztán a már ismét háttal álló Pavkov felé lép, erőltetett vidámsággal kezd beszélni.
MOMIRSKI Az előbb említettem azt az ismerősömet, aki mindig kikapcsolja a hangot a televízión, és úgy találgatja, hogy ki miről beszél.
Momirski vár néhány pillanatig, és amikor látja, hogy Pavkov nem akar felé fordulni, bátortalanul folytatja, a vége felé azonban már hevesen magyaráz.
MOMIRSKI Az egyik barátjának kamerája van, és filmezni szokott vele az utcán. Aztán elviszi ehhez az ismerősömhöz a filmet, és neki el kell találni, hogy mivel foglalkoznak azok az emberek, akiket lefilmezett az utcán. Mindig fogadtak, és az ismerősöm mindig nyert, és akkor az, akinek kamerája van, koldusnak öltöztetett valami könyvelőféle pasast, és ez a pasas kéregetett az utcán. Az emberek természetesen fütyültek rá, mintha csak igazi koldus lett volna, elmentek mellette, de ő azért csak álldogált az utcán, rongyosan, és kéregetett. Emez pedig lefilmezte, és a filmet elvitte az ismerősömhöz. Az ismerősöm meg egyből kitalálta, hogy a pasas nem koldus, még csak nem is fizikai munkás… Tudod, miért találta ki?… Mert a pasas majd megpukkadt a visszafojtott röhögéstől. Rongyos volt és szomorú arcot vágott, de az ismerősöm észrevette, hogy legszívesebben hangosan röhögne.
Pavkov visszafordul az ablaktól, a heverője felé indul, és menet közben dünnyögi.
PAVKOV Igen?
MOMIRSKI Véleményem szerint ez nagyon érdekes. Én sohasem találtam volna el.
Pavkov leül a heverőre, cigarettát vesz elő, rágyújt, és a füstöt a feje felett levő léggömbökre fújja.
PAVKOV Véleményem szerint egyre ostobább történeteket agyalsz ki. Első nap még egészen érdekes meséket mondtál. Például az az eset azzal a korcs kiskutyával, vagy pedig az a két pasas a tehervonaton. Azokat még élveztem, és nem is bántam, hogy itthon kell maradnom, hogy védelmezzelek a titokzatos Holicsertől. De ahogy múlnak a napok, egyre ostobább történeteket agyalsz ki, és azt hiszem, hogy ma el fogok menni hazulról.
MOMIRSKI Ez nem kigondolt történet. Erről az ismerősömről meg a koldusról.
Csöngetés hallatszik az ajtó felől. Momirski a heverőhöz ugrik és felkapja a pisztolyt. Pavkov feláll, és miközben az ajtó felé indul, megvetően mondja.
PAVKOV Tedd le azt a pisztolyt. Szerelmes barátnőnk érkezett meg. Nyugodtan dobd az ágy alá azt az átkozott pisztolyt.
Momirski a háta mögé rejti a pisztolyt, és megmerevedve várakozik. Pavkov kinyitja az ajtót, aztán a jókedvűen belépő manöken mögött ismét becsukja és kulcsra zárja.
MANÖKEN Szervusz, drágám, üdvözlöm a barátodat is. Hoztam nektek ennivalót. Éhesek vagytok?
A manöken egy csomagot tesz az asztalra. Otthonosan mozog, mindjárt jobb hangulatot teremt a szobában. Pavkovhoz fordul.
MANÖKEN Vártál? Miért vagy ilyen rosszkedvű?
Pavkov hozzálép és megcsókolja, aztán a heverőhöz vezeti és leülteti.
PAVKOV Egyáltalán nem vagyok rosszkedvű. Majd kiugrok a bőrömből, olyan jó kedvem van.
MOMIRSKI Bezártad az ajtót?
Pavkov úgy tesz, mintha nem hallaná, leül a manöken mellé és átöleli a vállát.
MANÖKEN Ó, Zakar Momirski úr még mindig változatlanul be van rezelve? Egész biztosan újabb fényképet kapott.
PAVKOV Nem, ma nem kapott fényképet, de azért változatlanul be van rezelve. Ha véletlenül te vagy az a bizonyos Holicser, el ne áruld neki egy isten világáért sem, mert pisztolyt szorongat a kezében, és azonnal szitává lő. Megesküdött, hogy lelövi a világ összes Holicserjeit.
MANÖKEN Nem kell ilyen vérszomjasnak lennie, Momirski úr.
PAVKOV Momirski úr sajnos nagyon vérszomjas az utóbbi időben. És nem is igaz, hogy be van rezelve. Bátor, mint a sivatagi oroszlán.
MANÖKEN Látszik rajta, hogy rendkívül bátor, és hogy rendkívül vérszomjas. Ha így folytatja, egész biztosan bekerül az újságokba. Képzeld, drágám: Zakar Momirski, a vérszomjas tömeggyilkos. Holnap egyébként én is benne leszek az újságokban.
PAVKOV Felöltözve vagy csak úgy?
MANÖKEN Felöltözve. Ma próbáltuk az új modelleket. Rengeteg felvételt készítettek rólunk.
Pavkov megsimogatja a manöken lábát, feljebb tolja a szoknyáját.
PAVKOV Ruha nélkül szebb vagy. Fiatalabb vagy ruha nélkül.
Momirski, aki amióta a manöken bejött, mozdulatlanul állt, most elfordul, és a pisztolyt visszateszi a heverőre.
MANÖKEN Édes vagy. Momirski barátunk letette a pisztolyt. Úgy látszik, most már nem fél olyan nagyon. Mit gondolsz, ha magára hagynánk egy kicsit?
MOMIRSKI Bezártad az ajtót?
PAVKOV Még mindig fél. De azért, azt hiszem, mégiscsak magára fogjuk hagyni. Végső fokon van pisztolya, miránk pedig már ránk férne…
MOMIRSKI De hiszen én egyáltalán nem zavarlak benneteket, csinálhattok bármit, mintha itt sem volnék.
Momirski felveszi a messzelátót, és az ablakhoz megy.
Mintha itt sem volnék.
Pavkov és a manöken egymásra néznek, aztán összeölelkeznek. Csakhamar elengedik azonban egymást, és bosszankodva nézik Momirskit, aki az ablaknál áll és a távcsővel néz valamit.
PAVKOV Nos, fölfedezted már Holicsert?
MOMIRSKI Azt a házaspárt nézem, ott a szemközti épületben. Nagyon szerethetik egymást.
PAVKOV Tudom, mondtad már néhányszor. De jobb volna, ha nem őket néznéd, hanem Holicserre ügyelnél, nehogy meglepetésszerűen bukkanjon fel, és neked ne legyen időd pisztolyt rántani.
MANÖKEN Miről gondolja, Momirski úr, hogy nagyon szeretik egymást?
MOMIRSKI Olyan gyöngédek egymáshoz… A férfi mindig megsimogatja a felesége karját vagy a haját, amikor az a közelébe megy. Igazán szimpatikus házaspár. Állandóan mosolyognak.
MANÖKEN Lehet, hogy nem is házasok.
MOMIRSKI Egész biztosan házasok.
MANÖKEN Egyáltalán nem biztos, hogy házasok. Ha valami idióta minket nézne távcsővel a szemközti épületből, az meg rólunk hinné, hogy házasok vagyunk.
MOMIRSKI Maguk nem viselkednek úgy, mintha házasok volnának.
PAVKOV Ezen már ne múljon.
Int a manökennek, felállnak, és az ablakhoz mennek. Félretolja onnan Momirskit.
Te menj félre, te pedig sétálgass erre, drágám.
A manöken sétálgat a szobában, amikor Pavkov közelébe ér, az megsimogatja a haját vagy a karját. Közben mindketten mosolyognak.
MANÖKEN Nos, szimpatikus házaspár vagyunk?
MOMIRSKI Nem egészen olyanok, mint azok ott által.[1]
PAVKOV Persze hogy nem vagyunk teljesen olyanok, nem is lehetünk olyanok. Az emberek nem játszhatják a szimpatikus házaspárt, ha egy berezelt pasas lóg a nyakukon.
A manöken közben Momirski heverőjéhez lép és felvesz egy fényképet, amely Momirskit ábrázolja, és a homloka cigarettával ki van égetve. Maga elé teszi a képet, úgy, hogy teljesen eltakarja az arcát, Momirskihoz lép, aki a távcsövet visszateszi a heverőre.
MANÖKEN Huh! Zakar Momirski úr, nézzen a tükörbe.
Momirski cigarettát vesz elő és idegesen rágyújt.
MOMIRSKI Kérem, ne csinálja ezt.
A manöken kinyújtja a kezét, és hangosan olvassa a kép hátuljáról.
MANÖKEN L. Holičer. Servis za cijanizaciju i unistavanje gamadi. Pozovite nas – dolazimo. Vagány gyerek ez a L. Holicser. Kár, hogy a telefonszámát nem tüntette fel.
Ismét az arca elé teszi a képet.
MOMIRSKI Tegye vissza a képet.
A manöken ledobja a képet, és felveszi azt, amelyik ketté van vágva. Összeilleszti a két darabot, az arca elé teszi, időnként szétválasztja őket, az egyiket felemeli, a másikat leengedi, ilyenkor előbukkan az arca és kiölti a nyelvét Momirskira.
MANÖKEN Nem viszket ilyenkor a nyaka, Zakar Momirski úr?
Momirski szemrehányóan néz rá, idegesen szívja a cigarettát, Pavkov hangosan nevet.
MOMIRSKI Tegye le a képet!
A manöken leteszi a képet, bűnbánó arcot vág, és megpróbál komolyan beszélni Momirskivel.
MANÖKEN Mondja, mit akar magától ez a Holicser? Pénzt? Biztos pénzt akar, azért fenyegetőzik. Mondja, sok pénze van magának?
Pavkov ismét nevet, és amíg beszél, néhányszor hátba vágja az elveszetten álldogáló Momirskit.
PAVKOV Pénz? Ugyan már. Holicsert nem érdekli a pénz. Holicser az embert akarja, mert tudja, hogy a mi legnagyobb kincsünk az ember.
Pavkov ezután átöleli a manökent, a heverőjéhez vezeti és leülnek. Momirski is leül a másik oldalon.
MANÖKEN Tudod, mit javasoltak a fiúk ma a szerkesztőségben? Hogy próbáljak meg énekelni. Képzeld el, manöken, aki énekel. Nem rossz, mi?
PAVKOV Nem rossz. Tudsz énekelni?
MANÖKEN Az iskolában sokat énekeltem. Ha gyakorolnék, azt hiszem, menne. És tudod, mit javasoltak még?
PAVKOV Nem tudom.
MANÖKEN Azt mondták, hogy egy nyitott fedelű piros autóban kellene végigmennem a városon. Az autó nagyon lassan menne, és én énekelnék, az emberek bámulnának, tapsolnának, és közben rengeteg fényképet készítenének rólam a fotóriporterek, és a fényképek megjelennének az összes lapokban. Nagyszerű volna, mi?
PAVKOV Isteni volna. Olyan volnál, mint egy államfő, csak természetesen sokkal szebb és még énekelnél is. Mindenképpen csináld ezt meg.
MANÖKEN És még azt is mondták a fiúk, hogy az autógyártón is szép pénzeket lehetne bevasalni, mert azzal, hogy végigmegyek a városon és énekelek, egyben az autót is reklámozom. Te is azt gondolod, hogy fizetne az autógyár?
PAVKOV Persze hogy fizetne. Az autógyár alig várja, hogy végigmenj a városon és hogy fizethessen. Javasold a fiúknak, hogy hajtsanak fel valahol egy repülőgépgyárat is. Akkor egy piros repülőgéppel is végigmehetnél a városon, az emberek tapsolnának, és a repülőgépgyár is fizetne.
MANÖKEN Repülőgéppel végigmenni? Nem mehetek repülőgéppel végig a városon.
PAVKOV Miért ne? A piros autó húzná a piros repülőgépet, vagy pedig a repülőgép húzná az autót, teljesen mindegy. Te pedig felállnál a repülőgép tetejére, és énekelnél, aztán átmennél az autóba, és ott énekelnél, aztán megint fel a repülőgépre, és így tovább. Egy motorbiciklit is utánuk kötnétek, esetleg még egy tankot is, és ha a folyó mellé érnétek, akkor egy piros hajó is úszna mellettetek. Közben taps, rengeteg fénykép, és a hajógyár is fizetne, mint a köles. Ja, és a motorbicikligyár is. A tankot ellenben csak a stílus kedvéért kombinálnád be.
A manöken észreveszi, hogy Pavkov gúnyolódik, duzzogva félrehúzódik tőle, és amikor Pavkov elhallgat és ránéz, tüntetőén félrefordítja a fejét. Pavkov engesztelően utánanyúl, megfogja az állát, és maga felé fordítja az arcát.
MANÖKEN Szemtelen vagy. Én komolyan gondoltam azt a dolgot a piros autóval, és a fiúk is komolyan gondolták. Te pedig gúnyolódsz velem, mintha…
Pavkov megveregeti a manöken arcát, aztán magához húzza a fejét.
PAVKOV Jól van, ne haragudj, nem gúnyolódom többet. Mondtam már, hogy jó ötlet ez a piros autó, mindenképpen menj végig a városon egy piros autóval és énekelj. Óriási sikered lesz.
A manöken elhúzza a fejét, és még mindig gyanakodva figyeli Pavkovot, aki mindenáron megpróbál komoly maradni.
MANÖKEN Komolyan gondolod ezt, vagy megint gúnyolódsz?
PAVKOV Egyáltalán nem gúnyolódom, a legkomolyabban gondolom. Óriási sikered lesz, ha mondom.
A manökennek felderül az arca, és most már ugyanolyan lelkesedéssel beszél, mint korábban.
MANÖKEN Édes vagy. Tudtam, hogy neked is tetszeni fog az ötlet. Mit gondolsz, mikor kellene végigmennem a városon? Szerintem akkor volna a legjobb, amikor a legtöbb ember van az utcán. Amikor az emberek befejezik a munkát, és kimennek az utcára, vagy estefelé.
PAVKOV Közvetlen munkaidő után nem lesz jó. Az emberek olyankor rohannak haza ebédelni, átöltözni, és olyankor nem szeretnek tapsolni, mert piszkosak és éhesek. Jobb volna este.
MANÖKEN Este viszont nem látszom olyan jól.
PAVKOV Hát ne a mellékutcákban énekelgess, hanem a sugárutakon, amelyek ki vannak világítva. Ott szépen látszol majd te is, meg a piros autó is.
MANÖKEN Hát igen, az csak természetes, hogy a kivilágított utcákon mennék végig, hiszen ott sétál a legtöbb ember, és jó felvételeket is ott lehet készíteni.
PAVKOV Akkor maradunk az esténél.
MANÖKEN Ki kellene szemelni a megfelelő utcát. Mi lenne, ha most elmennénk, és megnéznénk, hogy melyik utcákon érdemes végigautózni? Nemsokára felgyújtják a villanyokat.
Pavkov felugrik.
PAVKOV Kitűnő, menjünk azonnal.
Momirski, aki eddig csöndben ült, és hol őket, hol az ajtót figyelte, riadtan felugrik.
MOMIRSKI De hiszen előbb még gyakorolnia kell az éneklést, nem hajthat már holnap végig a városon. Az utcákat ráérnek később is kiszemelni.
A manöken Pavkovra néz, aki az ablakhoz megy és a párkányra támaszkodik.
MANÖKEN Zakar Momirski barátunk még mindig be van rezelve.
PAVKOV Változatlanul és intenzíven be van rezelve. Ingerülten Momirskihez fordul. Öt napja gubbasztok itt melletted ebben az átkozott szobában, és most már végképp elegem van. Ne félj, nem lesz semmi bajod, ha néhány óra hosszáig magadra maradsz. Az a Holicser nevű vicces pasas már régen elfelejtette, hogy a világon vagy, úgyhogy akár nyugodtan haza is mehetnél már.
Momirski segélykérően néz a manöken felé, akar neki mondani valamit, de az megelőzi.
MANÖKEN Ma egyébként is nagyon hallgatag Momirski úr. Azelőtt legalább szórakoztatott bennünket mindenféle történetekkel. Például tegnap is nagyon érdekes volt, amit mesélt arról a…, nem emlékszem már pontosan miről, de nagyon érdekes volt. Ma pedig meg sem szólal, nem akar szórakoztatni bennünket, határozottan úgy viselkedik, mintha a terhére volnánk.
MOMIRSKI Dehogyis vannak a terhemre, hogy is gondolhat ilyesmit, csak nem akartam zavarni magukat, szerettem volna, ha észre sem vesznek, ha úgy viselkednek, mintha itt sem volnék.
MANÖKEN No, vallja be szépen, hogy azért kicsit a terhére vagyunk már. Láttam az arcáról, hogy unatkozik.
MOMIRSKI Egyáltalán nem unatkozom, higgye el. És szívesen szórakoztatom magukat. Mindjárt el fogom mesélni, hogy az egyik barátom hogyan fűrészeli ketté az embereket a színpadon.
Momirski megpróbálja lekötni a figyelmüket, Pavkov azonban megvetően az ablak felé fordul, úgyhogy kénytelen csak a manökennek magyarázni.
MOMIRSKI Szóval ez a barátom azzal keresi a kenyerét, hogy mint bűvész fellép a falvakban, és a színpadon szétfűrészeli az embereket. Lehet, hogy látott is már ilyesmit, vagy ha nem látott, akkor egész biztosan hallott róla. Kivisznek egy hosszú faládát a színpadra, és akkor egy ember belebújik az egyik végén, úgy, hogy azért a lábafeje kilóg, a másik végén pedig a kezét dugja ki. Akkor előjön a bűvész frakkban és egy fűrésszel, csinál néhány hókuszpókuszt, és aztán elkezdi fűrészelni a láda közepét. Az ember, aki előzőleg belebújt a ládába, vonaglik, mintha nyúznák, nyújtogatja a kezeit meg a lábait, a fűrész nyomán véres, büdös lé csorog, mintha éppen az ember hasát vágná ketté, a közönség pedig majd megőrül ott lenn a nézőtéren. Ne is mondjam, hogy nincs semmi különös az egészben. A barátom meglehetősen primitív módon bűvészkedik. A láda közepén ugyanis két rekesz van, és a két rekesz közé állati beleket rak, amit beszerezhet akármelyik vágóhídon. Az a pasas, aki bemászott tehát nem nyúlik végig a ládában, hanem összehúzza magát a végében, a másik végében pedig már benn van egy másik, aki, amikor amaz bemászott, kinyújtja a kezét. Aztán amikor a bűvész fűrészeli az állati beleket, az egyik a kezeit, a másik a lábait mozgatja. Szóval primitív trükk, a ládát aztán letakarják egy fekete posztóval, ismét egy kis hókuszpókusz felette, és a kettévágott pasas épen és egészségesen előmászik. No, de a dolog nem mindig ilyen egyszerű, mert…
Pavkov idegesen és egyre erősebben dobol az ablakon, Momirski elhallgat, Pavkov fanyar arccal fordul feléje.
PAVKOV Öregszel, fiú.
Momirski most megint segélykérően néz a manökenre, az tehetetlenül széttárja a karját.
MANÖKEN Azelőtt érdekesebb dolgokat mesélt. Sokkal, de sokkal érdekesebb dolgokat, határozottan jól szórakoztam rajtuk. Ez a mai viszont unalmas volt. Nem tudom, mi abban a különös, ha egy ládába belebújik egy ember, aztán kettéfűrészelik.
PAVKOV Induljunk akkor.
A manöken bocsánatkérően felvonja a vállát.
MANÖKEN Beláthatja, Momirski úr, hogy el kell mennünk. Ki kell szemelni az utcákat, amelyeken majd végigmegyek egy piros autóval. Maga pedig csak üljön itt nyugodtan, fogja a pisztolyt, és ha betoppan az a Holicser nevű pasas, akkor paff, pontosan a szívébe. De el ne hibázza, mert akkor kvrc!
A manöken végighúzza a torkán a kezét. Momirskinek izzad a homloka, fehér zsebkendővel törölgeti.
MOMIRSKI De hiszen magának előbb még gyakorolnia kell az éneklést. Nem mehet úgy végig a városon, hogy előbb ne gyakoroljon. Az utcákat ráérnek később is kiszemelni.
PAVKOV Ne nyaggass.
A manöken feláll, leinti a dühös Pavkovot, pózba vágja magát, aztán aránylag tiszta hangon, de helyenként hamisan énekelni kezd.
MANÖKEN …Zašto da živim ja… (miért élek én…)
Amikor végigénekelte, Pavkov túlzott lelkesedéssel tapsolni kezd, Momirski először tanácstalanul áll, aztán ő is tapsol. A manöken nevetve hajlong feléjük. Pavkov hozzálép és megcsókolja.
PAVKOV Nagy voltál, drágám. Az emberek véresre fogják tapsolni a tenyerüket, azután darabokra tépik az autót, téged pedig a vállukon visznek végig a városon. No, ne félj, téged nem fognak széttépni, legfeljebb csak a ruhát tépik le rólad, ami nem is lenne rossz, képzeld, micsoda pazar felvételeket lehetne csinálni: meztelen énekesnő az őrjöngő tömeg vállán. Nem valami eredeti, de azért jó.
MANÖKEN Tényleg tetszett?
PAVKOV Nagyon.
MANÖKEN Na és maga, Zakar Momirovski, mit szól hozzá? Úgy vettem észre, nem tapsolt valami nagy lelkesedéssel.
MOMIRSKI Dehogyisnem. Nekem is nagyon tetszett. Nagyon szép csengő hangja van, kisasszony. Helyenként azonban még elcsuklik, komolyan kell gyakorolnia, mielőtt még végigautózna a városon.
A manöken rosszkedvűen leül, nem veszi túlságosan a szívére Momirski megjegyzését, de azért csalódottan mondja.
MANÖKEN Tehát mégsem tetszett.
MOMIRSKI Nagyon tetszett, mondtam, hogy nagyon tetszett, csak természetesen gyakorolnia kell még.
A manöken panaszos arccal fordul Pavkovhoz.
MANÖKEN Zakar Momirski barátod mélységesen lebecsül engem. Igazán nem vártam volna el a legjobb barátodtól, hogy ennyire lebecsüljön.
MOMIRSKI Dehogyis becsülöm le.
PAVKOV Nem kell komolyan venni, hiszen csak viccel. Zakar Momirski barátom nagyon vicces ember.
MANÖKEN Azt mondta, hogy még sokat kell gyakorolnom.
PAVKOV Én pedig azt mondom, hogy éppen eleget gyakoroltál, még túl sokat is gyakoroltál. Induljunk már végre.
MANÖKEN Momirski úr, maga addig itt helyezze kényelembe magát, itt valamelyik fotelben. Bontsa ki azt a csomagot, és falatozzon. Meglátja, jót fog tenni magának egy nyugodt és kényelmes falatozás.
PAVKOV Ez az igazság. Ebben a gyönyörű nőben azt szeretem, hogy mindig olyan okosakat mond és mindig fején találja a szöget. Mondtam már neked, szívem, hogy azért szeretlek, mert okos vagy?
MANÖKEN Nem mondtad még.
PAVKOV Akkor most mondom. Nagyon igazad van abban, hogy Momirski barátomnak ennie kell. Attól megerősödik, annyira megerősödik, hogy puszta kézzel összetöri azt a szemtelen Holicsert.
MANÖKEN Amilyen vérszomjas, még képes lesz rá. Éppen ezért sokat egyen, Momirski úr.
MOMIRSKI De hiszen ezt a csomagot mindkettőnknek hozta, sőt van itt ennivaló hármunknak is. Üljünk le mind a hárman, és együnk, hiszen egyformán éhesek vagyunk.
PAVKOV Mi nem vagyunk éhesek. Ülj csak le szépen, és egyél, és szépen kérlek, ne nyüszíts, mint a kutya. Felejtsd el végre azt az ostoba Holicser-viccet, légy nyugodt, Holicser is elfelejtett már téged, látod, hogy nem küld több fényképet.
Pavkov gyöngéden az ajtó felé tolja a manökent, Momirski kétségbeesetten feléjük nyújtja a kezét.
MOMIRSKI De hát miért nem eszünk mind a hároman? Kényelmesen ehetnénk mind a hároman, és szépen elbeszélgethetnénk. Éppen eszembe jutott valami. Nagyon érdekes dolog történt nemrégen az egyik faluban… Gyilkosság. Egy nagyon érdekes gyilkosság.
A manöken megáll az ajtó közelében és kíváncsian néz Momirskira, aki, hogy visszatartsa őket, gyorsan, hadarva kezdi mesélni a történetet, de amikor látja, hogy a manöken figyel rá és nem mozdul, Pavkov pedig rágyújt és sétálni kezd a szobában, egyre lassabban és körülményesebben magyaráz.
MOMIRSKI Egy kis jelentéktelen faluról van szó, ahol sokat jártam valamikor. Nagyon békés emberek laknak ott, művelik a földjüket, senkit sem bántanak, és van egy téglagyáruk is. Tulajdonképpen ez a téglagyár a lényeg. Régi téglagyár ez, még háború előtti, a háborúban megrongálódott, le is állt, a munkások szétszéledtek, csak egy nagydarab vörös hajú pasas maradt ott, próbálta megjavítani a kemencéket, persze, semmire sem ment, de azért nem tágított a gyártól. Aztán a háború után sok téglára volt szükség, és ez a vörös hajú munkás nagy beszédeket tartott a faluban, hogy pofozzák helyre a gyárat, és mindenkinek bizonygatta, hogy téglát kell csinálni, sok téglát. Helyére is pofozták a gyárat, és megint kezdték csinálni a téglákat, persze vacak kis gyár volt az, szörnyen kezdetlegesen csinálták a téglát, még keverőgépek sem voltak, a munkásoknak kellett a sarat taposni. Meztelen lábbal dagasztották a sarat, amiből aztán téglákat formáltak. Ez a nagydarab vörös hajú munkás össze is szedett egy komoly reumát, úgyhogy az utóbbi években már elég nehezen vonszolta magát a fájós lábain. Az emberek pedig, akik még emlékeztek a régi nagy szónoklataira, gúnyosan kiabáltak utána, hogy: „Téglát kell csinálni, sok téglát!” Ő meg csak ment, húzta a fájós lábait, és nem szólt nekik semmit. Így aztán minden a legnagyobb rendben is maradt volna, de volt a faluban egy hülye gyerek, olyan tizenkét-tizenhárom éves forma, aki hallotta, hogy az emberek gúnyolják a vörös hajút, és ő is elkezdett kiabálni utána, hogy téglát kell csinálni, sok téglát. Az egész falun végigkísérte és kiabált utána. Ezt is tűrte még egy ideig a vörös hajú, egyszer azonban…
Pavkov a cigarettájával kipukkasztotta az egyik léggömböt. Momirski összerezzent a csattanásra és elhallgatott egy pillanatra.
… amikor a hülye gyerek…
Pavkov szétpukkasztott még egy léggömböt. Momirski ismét elhallgat, könyörögve néz Pavkovra, az pedig vigyorogva közelíti a cigarettát a következő léggömbhöz. Momirski megadóan lehajtja a fejét, Pavkov egy ideig még fenyegetően nyújtja a kezét a léggömbök felé, aztán kényelmesen eloltja a cigarettát és int a manökennek, hogy induljanak. Ekkor csengetnek az ajtónál, Momirski abban a pillanatban a heverőnél terem és felkapja a pisztolyt.
MANÖKEN Momirski úr, mint mindig, ezúttal is be van rezelve.
MOMIRSKI Ne nyisd ki az ajtót. Előbb kérdezd meg, hogy ki csöngetett.
A manöken nevetve felemeli a kezeit.
MANÖKEN Nehogy belém lőjön, Momirski úr.
Pavkov kinyitja az ajtót, és amikor meglátja, hogy ki csöngetett, kimegy. A félig nyitva hagyott ajtó mögül rövid ideig tartó beszélgetés hallatszik, a szavakat azonban nem lehet érteni. A manöken még mindig feltartott karokkal áll és mosolyog, Momirski a pisztolyt szorongatja. Pavkov csakhamar visszajön, becsukja maga mögött az ajtót, de nem zárja be. Hatalmas levél van a kezében.
MOMIRSKI Tudtam. Tudtam, hogy ismét küldeni fog fényképet.
PAVKOV Ne izgulj. Ez az én levelem.
A manöken hozzálép, és elolvassa a levélen a címzést.
MANÖKEN Leteheti a pisztolyt, Zakar Momirski. A levelet D. Pavkov úrnak címezték.
PAVKOV Ki a fene küldhet nekem ekkora levelet.
Kibontja a levelet, és egy fényképet húz ki belőle. Nézi a fényképét, az eddig unott és bosszús arca szemmelláthatóan megváltozik, zavart és ijedt lesz.
MANÖKEN Megint egy fénykép.
PAVKOV Az én fényképem.
A manöken kiveszi kezéből a fényképet és megnézi a hátulját.
MANÖKEN L. Holičer. Servis za cijanizaciju i unistavanje gamadi. Pozovite nas – dolazimo. Megfordítja a fényképet, és fejcsóválva nézi. Tényleg a te fényképed, szívem. És a mi drága Holicserünk kiszúrta mind a két szemedet. Úgy látszik, cigarettával égette ki őket.
PAVKOV Ez valami tévedés lesz. Hogy kerül most egyszerre ide az én fényképem?
A manöken az arcához emeli a fényképet, és a két kiégetett lyukon keresztül nézi Pavkovot.
MANÖKEN Nézd, milyen ronda vagy, szívem.
Pavkov idegesen kikapja a kezéből a fényképet és rámered.
PAVKOV Nem értem. Micsoda ostobaság ez.
MANÖKEN Berezeltél, szívem?
PAVKOV Csak tudnám, hogy ki küldte ezt a…
Momirski harsányan nevetni kezd, ledobja a pisztolyt, lassan keresztülmegy a szobán, leül Pavkov heverőjére, és jókedvűen csapkodja a térdét.
MOMIRSKI Micsoda vicces pasas ez a L. Holicser. Sohasem gondoltam volna, hogy ilyen vicces pasasok is vannak ebben a városban.
PAVKOV Nem értem.
MOMIRSKI Dehogy nem érted. Az illető előbb velem tréfálkozott, most aztán engem békében hagy, és téged vesz elő egy kicsit. Küld majd neked is néhány fényképet, aztán téged is békében hagy. Úgy látszik, ezzel szórakozik.
MANÖKEN Vagány gyerek ez a L. Holicser, mondtam én mindjárt. Kár, hogy nem tünteti fel a telefonszámát, esküszöm felhívnám. Szeretem az ilyen tréfás kedvű embereket.
PAVKOV Nem szeretem az ilyen hülye vicceket. Kiégetni az ember szemeit a fényképen. Ennél hülyébb viccet el sem tudok képzelni.
MANÖKEN Szerintem ez nagyon eredeti vicc. Csak meg kell nézni a fényképeket. Megengedi, Momirski úr?
MOMIRSKI Csak tessék.
A manöken Momirski heverőjéhez megy, egyenként felemeli a fényképeket, és szemügyre veszi őket.
MANÖKEN Íme, csak meg kell nézni. Zakar Momirski átlyukasztott fejjel… Zakar Momirski elmetszett nyakkal… Zakar Momirski levágott füllel… Zakar Momirski orr nélkül… Zakar Momirski véres csíkkal a halántékán… És még mondja valaki, hogy nem vicces fiú ez a Holicser. A legviccesebb azonban a te fényképed, szívem, kiégetett szemekkel.
MOMIRSKI A pisztolyt, legyen szíves, adja át Pavkov barátomnak. Hátha szüksége lesz rá.
MANÖKEN A pisztolyt? Minek? Hiszen Holicser csak tréfál.
PAVKOV Kérdés, hogy tréfál-e? Lehet, hogy csak mi hisszük, hogy tréfál.
MANÖKEN Szívem, te be vagy rezelve.
MOMIRSKI Persze hogy tréfál. Ne idegeskedj egy vacak fénykép miatt. Látod, engem is békében hagyott. Azt hiszem, most már nyugodtan hazamehetek. Fölöslegesen idegeskedtem, és téged is fölöslegesen nyaggattalak. Mindenesetre szép volt tőled, hogy öt napig befogadtál.
PAVKOV Szóra sem érdemes. Az csak természetes, hogy befogadtalak. Hanem mit szólnátok hozzá, ha végre tényleg kipakolnánk a csomagot és falatoznánk.
MANÖKEN De hiszen ki kell szemelnünk az utcákat ahol majd énekelni fogok.
MOMIRSKI Azám. (Hátradől a heverőn és énekelni kezd.) Zašto da živim ja… (miért élek én…)
A manöken meglepetten fordul Momirski felé, aztán mosolyogva közelebb megy hozzá, és figyelmesen hallgatja. Pavkov zavartan áll, lelógatja a két karját, az egyik kezében a fénykép, a másikban az üres boríték. Aztán a borítékot a földre dobja, és kulcsra zárja az ajtót. Kezében a fényképpel az ablak felé indul, de megáll Momirski heverője mellett, és kezébe veszi a pisztolyt. Amikor Momirski befejezi az éneklést, a manöken tapsolni kezd.
MANÖKEN Nagyszerű. Momirski úr, maga nagyszerűen énekel, ezt igazán nem gondoltam volna.
Momirski feláll és szertartásosan meghajol előbb a manöken, aztán Pavkov felé. Sétálni kezd a szobában az ajtótól az ablakig, a manöken igyekszik mindig a közelében lenni, amíg beszélgetnek, Pavkov állandóan mondani akar valamit, de a másik kettőtől nem jut szóhoz.
MOMIRSKI Kisasszony, én zeneiskolát végeztem.
MANÖKEN Igazán?
MOMIRSKI Igazán.
MANÖKEN Akkor maga taníthatna engem énekelni.
MOMIRSKI Nagyon szívesen. A nap bármelyik órájában rendelkezésére állok.
MANÖKEN Ezt komolyan mondja?
MOMIRSKI A lehető legkomolyabban. Ígérem, hogy a kezem alatt úgy fog énekelni, mint egy kanárimadár. Óriási sikerei lesznek. Nagynevű énekesek fognak magához messze földről zarándokolni, hogy megcsodálják a hangját és megcsókolják a kezét.
MANÖKEN Maga igazán nagyszerű ember. Vallja be, hogy maga nem is olyan vérszomjas, mint ahogyan… mint ahogyan itt az előbb mutatta.
MOMIRSKI Egyáltalán nem vagyok vérszomjas. A világon én vagyok a legkevésbé vérszomjas ember, higgye el.
MANÖKEN Szeretem, amikor így mosolyog. Olyan szépen csillognak a szemei, amikor mosolyog
MOMIRSKI Mindjárt megadom a címemet, és bármikor eljöhet hozzám. Akár már egy óra múlva is. Egy óra múlva már otthon leszek.
MANÖKEN Maga nagyon édes, tudja ezt?
MOMIRSKI Hogy ne tudnám. Én örök életemben nagyon édes voltam. És higgye el, sohasem voltam vérszomjas.
MANÖKEN Pavkov barátunk ellenben nagyon vérszomjas. Nézze, pisztolyt van a kezében
MOMIRSKI Ó, nem. Ő sem vérszomjas, csak egy kicsit ideges.
MANÖKEN Nem gondolja, hogy be van rezelve?
MOMIRSKI Csak ideges egy kicsit. Pedig fölösleges idegeskednie. Ártatlan tréfa az egész. Mi jól tudjuk, hogy L. Holicser csak tréfál.
PAVKOV Gyerekek, bontsuk ki már végre azt a csomagot, és együnk szépen. Bizisten, ránkfér.
MANÖKEN Az előbb még…
Pavkov sietve közbevág, gyorsan beszél, mint az előbb Momirski, amikor vissza akarta tartani őket. Jobb kezében a pisztoly, bal kezében a fényképet tartja. Beszéd közben a pisztolyt tartó kezével hevesen gesztikulál.
PAVKOV Kényelmesen falatozhatnánk és beszélgethetnénk. Mindenféléről nyugodtan beszélgethetnénk. Egy nagyon érdekes esetet mesélt a barátom, mielőtt jöttél volna. Arról van szó, hogy az egyik ismerőse már régóta azzal szórakozik, hogy kikapcsolja a hangot a tv-n, és találgatja, hogy ki az, aki beszél, és mi az, amiről beszél. Annyira begyakorolta már magát, hogy fogadni is szokott, és mindig nyer. Elég, ha megmutatnak neki a tv-n vagy valamelyik filmen egy pasast, és ő rögtön eltalálja, hogy a pasasnak mi a foglalkozása. Egyszer például az egyik barátja, akinek kamerája van…
Amikor Pavkov beszélni kezdett, Momirski cigarettára gyújtott, elfújta a gyufát, azután a léggömbökhöz sétált és a cigarettával kipukkasztotta az egyik léggömböt.
Megáll a kép.
Lejelentés.
Momirski mosolyogva tartja a cigarettát a ballonok felé, a manöken mellette áll, és mosolyogva néz rá. Pavkov riadt arccal mered rájuk. Megmerevedett mozdulatán látszik, hogy heves magyarázás közben szakították félbe. Amikor a kép megállt, a jobb keze éppen a levegőben volt, és a pisztoly a másik kettő felé irányult.
Gépiratból
[1] szemközt
