irodalmi forgatókönyv
Balla János egy kényelmesen, keleties stílusban berendezett szobában üldögél, előtte alacsony asztal, háta mögött a falon díszes faliszőnyeg, felesége, Fatima muzulmán hímzésű ruhában kávét rak eléje, összesen öt kávéscsészét tesz az asztalra, a szoba egyik sarkában két kisgyerek, fiú és lány, nyolc-tíz évesek lehetnek, csöndesen játszanak.
Fatima tiszta arcú szép fiatalasszony, viselkedésén látszik, hogy tiszteli férjét.
Balla János középkorú markáns férfi, elgondolkodva iszik kávéscsészéjéből és Szalay Zoltán történetét hallgatja. Közben kártyáznak, Balla János nyer.
A kamera már megmutatta Balla Jánost, feleségét és két gyerekét, de a kártyázásból és az egész légkörből érződik, hogy többen ülnek a szobában. Közben hallatszik Szalay Zoltán kissé monoton szövege:
„Tulajdonképpen én voltam az utolsó katona Visz szigetén. Mindenki elment, huszonöten maradtunk még ott, ránk parancsoltak, hogy robbantsunk fel minden ágyút, minden bunkert, minden tüzelőállást. Ne hagyjuk ott a horvátoknak. Itt most már háború lesz, nekünk el kell menni. Aláaknáztunk mindent, felrobbantottunk mindent, egy kis hajó ott várt ránk a kikötőben, felszálltunk rá és elhajóztunk. Sajnáltam, hogy ott kell hagyni azt a szép szigetet, de hát ott kellett hagyni, elmentünk délebbre egy gyönyörű öbölbe. A Kotori-öbölbe.”
Most már látszik a beszélő Szalay Zoltán, jóképű fiatalember, kissé meg van ijedve, a kártyázásra is alig tud odafigyelni. Mellette egy másik fiú, Béreg József ül, látszik immár az egész szoba keleties bútorzattal, a két fiú mellett a színes heverőn két fiatal lány, Ida és Mária ül, ők nem kártyáznak. Mindannyian Balla Jánosra figyelnek.
Szalay Zoltán folytatja a történetét:
„A Kotori kikötőben kiszálltunk a hajóról. Nekem már akkor a nyakamon lógott ez az ékszer. Ezt Visz szigetéről hoztam a robbantások után.”
Letesz az asztalra egy ócska rézláncot, amelynek a végén egy repeszdarab van. Balla János megnézi a rézláncot és a repeszdarabot, és szakszerűen megállapítja, hogy az minden bizonnyal egy aknavetőből származik. Szalay Zoltán kicsit meglepődötten bólogat, elmondja, hogy a repeszdarab tényleg egy szétrobbantott aknavetőnek a része. Balla János higgadtan és nagyon nyugodtan kávézgatás és kártyázás közben magyarázza, hogy az aknavető valójában egy csodálatos fegyver, egyszerű és nagyon hatásos. Közben egészen közelről robbanás hallatszik, a négy fiatal megrémül, Balla János azonban nyugalomra inti őket, és megkéri Szalay Zoltánt, hogy folytassa a történetet.
Szalay Zoltán riadtan tovább beszél. A mellette ülő fiúra mutat.
„A kikötőben találkoztam Józsival. Nagyon megörültünk egymásnak, gyorsan elmondtunk mindent mindenkiről, örültünk, hogy valamiképpen kikerültünk a készülődő háborúból, tizenöt nap múlva letelik a szolgálati időnk, aztán hazamegyünk, és felőlünk a horvátok és a szerbek gyilkolhatják egymást, ameddig akarják. És ha már ilyen szépen összejöttünk, nézzük meg, hogy mennyi pénzünk van, és ha van elég pénzünk, igyunk meg egy pohár sört. Megnézzük a zsebeinket, valóban van annyi pénzünk, hogy megigyunk egy-egy pohár sört, sőt ha összedobjuk az aprópénzt, akkor még telefonra is telik, telefonáljunk haza, hogy élünk, egészségesek vagyunk, és két hét múlva otthon leszünk. Bemegyünk a postára, befizetjük a pénzt, amit be kell fizetni, közben fecserészünk, és bejön a hívás. Édesanyám jelentkezik. Mondom neki, hogy itt minden bizonnyal napokon belül kitör a háború, de nekem két héten belül lejár a szolgálatom, és megyek haza. És mondja meg Béreg Józsi édesanyjának is, hogy ő is jól van, és megy haza. Befejezem a telefonálást, ki akarok jönni a fülkéből, katonák állnak előttem. A saját katonatársaim, akikkel egy egész éven át együtt szolgáltam a szigeten. Igen mogorván néznek rám, és megkérdezik, hogy milyen nyelven beszéltem az imént. Mondom, hogy magyarul beszéltem az édesanyámmal. Rosszkedvűen közlik velem, hogy ebben az országban mostanság nem ajánlatos magyarul, albánul, bolgárul vagy más barbár nyelven beszélni, és elkezdenek verni. Természetesen védekezem, Józsi is a segítségemre rohan, verekszünk, de hát ők legalább tízen vannak, mi meg csak ketten. Leterítenek bennünket és rugdosnak. Ott a postán. A civil ügyfelek közben intézik a dolgaikat a tolóablakoknál, nézik, hogy mi történik, és nem szólnak semmit. Józsinak eltörik az orrcsontját, nekem eltörik két bordámat, aztán ott hagynak bennünket. Így is leszolgáltuk a hátralévő két hetet és kicsit összetörve hazamentünk. Otthon megbeszéltük, hogy eljövünk ide Szarajevóba az egyetemre. Közben a horvátoknál tényleg kitört a háború, de itt még béke volt, és a két lány is velünk jött, itt akartak biológiát tanulni. Jól éreztük magunkat ebben a városban, nem bántottunk senkit, minket sem bántott senki, muzulmán, szerb, horvát barátaink voltak. Aztán ideért a háború. Nem szeretnénk, ha ismét leütnének és megrugdosnának bennünket. Minél gyorsabban el akarunk menni innen.”
Balla János unottan, egykedvűen hallgatja a történetet, látszik az arcán, hogy elég sok ilyen esetről hallott már, a kártyán nyert aprópénzt maga elé söpri. Kurtán közli a négy fiatallal, hogy holnap reggel hét órakor indulhatnak, és az ár ezer német márka személyenként. Szalay Zoltánék mindezt tudomásul veszik, tudták már előre, hogy mennyibe fog kerülni az elszöktetésük, előveszik a pénzt, leszámolják Balla János előtt.
A háttérben ajtónyikorgás, mozgolódás hallatszik.
Sipos Károly, a szomszéd jön be, mindennapos vendég, Balla János csak egy pillanatra néz fel rá, aztán számolja a pénzt.
Sipos Károly is leül az asztalhoz, kintről robbanás hallatszik, közömbösen megjegyzi, hogy úgy látszik, Balla Jánossal együtt mindketten rossz helyre nősültek. Balla János kissé epésen válaszol, mondván, hogy Sipos Károly megtarthatta volna a régi becsületes Stein nevét, és ma már Izraelben üldögélhetne a narancsfák alatt.
Beszélgetés közben Balla János a szemközti épületet nézi. Az egyik ablakban felbukkan egy félmeztelen lány. Balla János megkérdezi, hogy az kicsoda. Többször látta már, de nem tudja hová tenni. Sipos Károly élcelődve magyarázza, hogy a lányt, ha magyar volna, Ibolyának hívnák, de mivel szerb, így hát Lyubica a neve. Balla János megállapítja, hogy elég magányosnak látszik, ha ilyenkor napközben is félmeztelenül unatkozik. A lány eltűnik az ablakból.
Balla János elteszi a gondosan megszámolt német márkákat, a robbanásokra figyel, de szinte csak mellékesen mondja Sipos Károlynak, hogy mivel az ő felesége is szerb nemzetiségű, igazán odaszólhatna már amazoknak, hogy ne lövöldözzenek ide, itt is emberek élnek.
Sipos Károly megvonja a vállát, közli, hogy a felesége egyáltalán nem ért a politikához és a háborúzáshoz, Balla János feleségével fecseg a konyhában, nyilván azt beszélik meg, hogy a hét végén a zsidó temető mellett sütik majd meg a bárányt, amelynek a húsából nyugodtan ehetnek a katolikus magyarok, a pravoszláv szerbek, a hithű muzulmánok, sőt a kissé csalódott és nevet változtatott zsidók is.
Bejön a szobába Balla János felesége, Fatima és Sipos Károly felesége, Jelena is, Fatima egy csésze kávét tesz Sipos Károly elé, Jelena pedig elmondja, hogy Ibrahim üzletében lehet legolcsóbban bárányt vásárolni. A két asszony is leül az asztalhoz, Balla János megjegyzi, hogy Ibrahim megbízható ember és ügyes kereskedő.
A négy fiatal egyre riadtabban nézi az elképesztő jelenetet, a kártyázással is leállnak, már nem is a kinti robbanásoktól félnek, hanem a felnőttek közömbösségétől, attól a viselkedéstől, amely természetesnek veszi a természetellenes háborús állapotot, lövöldözés közben is a legfőbb beszédtéma a báránysütés.
A sarokban játszadozó gyerekekhez két másik gyerek csatlakozik, Sipos Károly gyermekei, ők sem vesznek tudomást a kinti robbanásokról.
A négy fiatal feláll, elbúcsúznak a háziaktól, és egymásra értetlenül tekintgetve mennek ki a lakásból.
Másnap reggel egy terepszínű kombi robog a kanyargós hegyi úton, a sűrű erdőn keresztül. A kocsit Balla János vezeti, mögötte a két fiú és a két lány ül. Balla János tudja, hogy a négy fiatal fél, a visszapillantó tükörből látja, hogy utasai szorongva néznek ki az ablakon az erdőre, ezért, hogy feloldja a rémületet, nyugodt hangon egy hosszú történetet mesél arról, hogy gyermekkorában hogyan tanult meg úszni a Tiszán, kétszer majdnem vízbe fulladt, de sikerült neki kikapaszkodni a partra a fűzfák közé. Megkísérli elterelni a fiatalok figyelmét a baljós tájról és a veszélyes helyzetről.
Az egyik kanyar mögött feltűnik egy muzulmán katona. Félig civil, félig katonai egyenruhában van, a fején a jellegzetes muzulmán sapka. Felemeli a kezét, a kombi megáll, Balla János kiszáll a kocsiból. Barátságosan üdvözlik egymást a muzulmán katonával, nem először találkoznak.
Az út mellett tűz ég, néhány muzulmán katona teát főz a nyílt tűz fölött. Az a katona, aki az úton őrködött, a tűzhöz invitálja Balla Jánost, de közben benéz a kombiba, hogy lássa, hány ember ül odabent. Balla János a tűzhöz sétál, útközben pénzt, német márkákat vesz ki a zsebéből és a katonának adja. A katona megszámolja, majd elteszi a pénzt. Megszokott üzletről van szó. Balla János leül a tűz mellé, ismerősökként üdvözli a katonákat, azok egy bögrében teát adnak neki. Teázás közben a katonák megjegyzik, hogy szerintük itt hamarosan még nagyobb öldöklések lesznek, ők eléggé silányan vannak fölfegyverkezve, mutatják is könnyű kézifegyvereiket, és megkérdezik Balla Jánost, hogy visszatér-e. Balla János a teát szürcsölve mondja, hogy kénytelen visszamenni, a család Szarajevóban van. A katonák figyelmeztetik, hogy neve az embercsempészéssel kapcsolatban eléggé ismertté vált, ez sokaknak nem tetszik, jó lesz, ha vigyáz magára és a családjára. Balla János nyugodtan megissza a teát, elbúcsúzik a katonáktól, beül a gépkocsiba és megy tovább a kanyargós hegyi úton. A négy rémült fiatalnak arról mesél, hogy honnan ismeri az imént látott muzulmán katonákat. Ismét csak azért beszél, hogy megnyugtassa a két fiút és a két lányt.
Két szerb katona áll az úton gépfegyverrel. Balla János kiszáll a kocsiból, és szinte pontosan megismétlődik a korábbi jelenet. Balla János régi ismerősökként üdvözli a két szerb katonát, azok pálinkával kínálják, ő iszik egy kortyot, az út mellett tűz ég, a szerb katonák bárányt sütnek. A két katona benéz a gépkocsiba, Balla János pénzt ad az egyik katonának, a tűz mellé megy. A tűz körül egyenruhás katonák ülnek, Balla Jánost szívélyesen üdvözlik, ismerik már régebbről, levágnak egy szeletet a nyárson forgó bárányból és a kezébe nyomják a húsdarabot. Mindez hozzá tartozik a szokásos mindennapi eseményekhez. Balla János rágcsálja a hússzeletet, megállapítja, hogy jóízű, puhára sült bárányhús, reméli, hogy néhány nap múlva ők is ilyen jó bárányt sütnek az egyik zsidó barátjával. A katonák, akik tudják, hogy embercsempészéssel foglalkozik, megkérdezik tőle, hogy visszajön-e. Balla János ugyanazt válaszolja, mint a muzulmánoknak. Vissza kell jönnie, a családja Szarajevóban van. A szerb katonák szinte szó szerint ugyanazt mondják, mint korábban a muzulmánok. Itt nagy öldöklések lesznek. Az egyik katona, Zvonimir, félre hívja Balla Jánost, ő is jóindulatúan figyelmezteti, hogy ez az embercsempészési dolog nem veszélytelen. Balla János mindezt egykedvűen veszi tudomásul, elfogyasztja a levágott bárányhús szeletet, beszáll a kocsiba és továbbhajt.
Békés folyó és folyóvölgy látszik, keskeny híddal. A terepszínű kombi megáll a híd előtt, a Drina partján. Balla János kiszáll az autóból, megvárja, amíg a két fiú és a két lány is csomagjaikkal együtt kijönnek a kocsiból, akkor a hídra mutat, megmagyarázza, hogy menjenek át a túlsó partra, azután fogjanak maguknak egy autóbuszt vagy vonatot, és menjenek minél gyorsabban a Tisza mellé.
A fiatalok lassanként már hozzáedződtek az abszurd helyzethez, Szalay Zoltán megjegyzi, lehet, hogy nemcsak a Tiszáig, hanem tovább is elmennek, egészen Budapestig. Balla János erre hanyagul azt válaszolja, hogy lehet, hogy egyszer még találkoznak Budapesten. Most azonban Tuzlába kell mennie, onnan kell elhoznia egy ijedt ifjú házaspárt a csecsemőjükkel. Beszáll a gépkocsijába, megfordul az autóval, elindul visszafelé. A két fiú és a két lány nézik, aztán ők is elindulnak gyalog ellenkező irányba, a híd felé.
Este van, tűz ég az erdőben, Balla János szalonnát süt. Három favágó megy oda hozzá, ezek is ismerősök, Balla János megkínálja őket szalonnával és borral, a favágók elmondják neki, hogy előző éjszaka átvágták egyik társuknak a torkát. Nem tudják, hogy ki tette. Balla János biztosítja őket, hogy ő tud vigyázni magára. De ezt a történetet majd megírja, ha visszamegy Szarajevóba.
A kombi megérkezik egy bérház elé. A szemközti épületen látszik, hogy találat érte, gránát csapódott be, de az a bérház, amelyhez a kocsi érkezett, még épségben van.
Balla János kilép a gépkocsiból, gondosan bezárja az ajtaját, körülnéz és bemegy a még épségben lévő épületbe. Bemegy a lakásába, ahol rend van, minden a helyén van, a falon látszik a keleties faliszőnyeg, az asztalon egy vázában szép virágcsokor.
Balla János leveti a zakóját, a konyhába megy, kávévizet tesz a tűzhelyre.
Csöngetnek. Balla János kinyitja a lakás ajtaját. Az ajtó előtt Sipos Károly áll Jelenával. Arcukon látszik, hogy rossz hírt kell közölniük, zavarban vannak, Balla János azonban ezt nem veszi észre, behívja a szomszédokat, megkérdezi, hogy kérnek-e kávét.
A szomszédok nem válaszolnak, de bemennek a konyhába. Balla János természetesnek veszi a látogatást, vizet tölt még a törökös vörösréz kávésedénybe, és a melegedő vizet figyelve, háttal állva Sipos Károlynak és Jelenának magyarázkodik, hogy ő elég ügyetlen a kávéfőzésben, Fatima ezt sokkal jobban megcsinálná, de biztosan elment a gyerekekkel ismerőseihez, ami miatt majd legorombítja, ha hazajön az asszony, mert ilyen lövöldözések közepette sokkal okosabban tenné, ha itthon maradna. Megjegyzi még, és ekkor utal másodszor a foglalkozására, hogy neki is el kell mennie a szerkesztőségbe, és le kell adnia egy rémtörténetet egy meggyilkolt favágóról, valamint egy könyvkritikát egy közepes könyvről, amit senki sem fog elolvasni, a kritikát pedig végképp nem fogja elolvasni senki.
Ekkor figyel föl szomszédai furcsa hallgatására. A víz a tűzhelyen forrni kezd, ő hirtelen sarkon fordul. Két sápadt ember néz vele szembe, Jelena sírva fakad, a tűzhelyhez megy, cukrot, kávét tesz a vízbe.
Balla János értetlenül néz hol Jelenára, hol Sipos Károlyra, Sipos Károly átöleli a vállát és átvezeti a szobába. Leülnek a szép virágcsokor elé. Balla János ugyanolyan elképedéssel, ahogyan a négy fiatal viselkedett néhány nappal ezelőtt, megkérdezi, hogy mi történt, talán valami baja esett Fatimának? Sipos Károly sírva fakad, és közli, hogy Fatima meghalt. Megölték. Átvágták a torkát.
Balla János elborzadva néz szomszédjára, nem tudja, nem akarja elhinni, hogy ilyesmi megtörténhetett. Újból rákérdez, hogy tudatában van-e annak, hogy miről beszél, és hogy mit beszél. Sipos Károly megismétli, hogy megölték Fatimát, és most már elmondja azt is, amit legnehezebb közölni: hogy megölték a két gyereket is. Átvágták a torkukat. És újabb szörnyűségeket közöl: a fülüket is levágták.
Balla János hitetlenkedve néz Sipos Károlyra, az egész helyzet rémálomnak tetszik, amiből majd biztosan felébred.
Jelena jön be sírva, csészékben kávét rak az asztalra, azután a virágcsokorra mutat. A virágokat Fatima hozta három nappal ezelőtt, szépen elrendezte őket a vázában, este lefektette a gyerekeket, ő is lefeküdt aludni. Reggel halva találták őket.
Balla János még mindig értetlenül néz a két síró emberre. Ő, aki beleedződött a háborús eseményekbe, sőt rendszeres embercsempészéssel profitált is a háborúból, most képtelen megérteni, hogy a borzalmak az ő családját is elérték. Ismét rákérdez: tényleg elvágták a torkukat, és levágták a fülüket?
Sipos Károly bólogat. Balla János lemerevedve, kábán megkérdezi, hogy kik tették ezt, és miért.
Sipos Károly széttárja a karjait. Nem lehet tudni. Háború van. A hegyekből állandóan lövik a várost. Most is hallatszanak a robbanások. Azok onnan éjszakánként lejönnek a hegyről. A városban ma már mindenkinek van fegyvere. A piacon úgy árusítják a késeket, pisztolyokat és a puskákat, mint valamikor az almát vagy a zöldbabot. Mindenféle kézifegyvert meg lehet vásárolni olcsón márkáért vagy dollárért, és az emberek vásárolják is. És használják is. Nagy öldöklés folyik éjszakánként.
Balla János megfogja a kávéscsészét, remeg a keze. Nem emeli fel a csészét, ránéz a síró Jelenára, és megjegyzi, hogy a kávé mellé inna még valami mást is. Jelena készségesen kimegy a szobából, szinte örül, hogy néhány pillanatra elszabadulhat ebből a képtelen helyzetből.
Balla János mereven nézi Sipos Károlyt, még mindig nem tudja elhinni, hogy kiirtották a családját. Jelena két üveg sört hoz be, leteszi a férfiak elé. Balla János iszik a sörösüvegből, és megkérdezi, hogy hol van most a feleségének és a két gyerekének a holtteste. Sipos Károly közli, hogy eltemették már őket, itt most gyorsan el kell temetni a halottakat. Azt is megmondja, hogy melyik muzulmán temetőben temették el Fatimát és a két gyereket.
Balla János a zsebébe nyúl, német márkákat vesz elő, hevenyészve megszámolja a pénzt, és megjegyzi, hogy a temetés nyilván költségekkel járt. Sipos Károlyék szabadkoznak, egyre kevésbé értik ezt a viselkedést, itt tragédiáról és nem pénzügyekről van szó, megpróbálják azt is elmagyarázni, hogy a lakást kitakarították, amennyire tudtak, rendet csináltak. Azt is látják, hogy a férfi hamarosan sokkos állapotba kerül, azért vannak mellette, hogy segítsenek rajta, látják a vergődését, de tehetetlenek. Balla János leszámol háromszáz márkát a három halott eltemetéséért, és megkérdezi, hogy ez elég-e. Sipos Károly egyre riadtabb lesz, bólogat, hogy természetesen elég. Balla János a maradék pénzköteget visszateszi a zsebébe, és megkérdezi, hogy sokan voltak-e a temetésen.
Jelena válaszol és magyarázkodik: Csak ő és a férje volt ott a temetésen, mostanában rengeteg embert temetnek el naponta, nincsenek már gyászmenetek. Az emberek félnek kijönni a házukból. A muzulmán pap azonban szép beszédet mondott, és ott volt egy horvát katolikus pap is a gyerekek miatt, ő is szépen beszélt, vagyis tisztességesen eltemették Fatimát és a két gyereket.
Balla János iszik a kávéscsészéből, nem remeg már a keze, kortyol a sörösüvegből is, és ekkor hirtelen összeroppan. Sírni kezd. Nem zokog, rezzenéstelen arccal néz maga elé, könnyek csorognak a szeméből, még néhányszor iszik a sörösüvegből, amíg az kiürül. Tétován körülnéz a szobában, a szomszédaira néz, majdnem elszégyelli magát. Eddig ő számított itt erős és kemény embernek, és most elérzékenyült mások előtt. Sipos Károly és Jelena természetesnek veszik ezt a reagálást, ők is sírnak.
Balla János megtörli az arcát, feláll, és ettől kezdve ismét képtelen jelenetek sorozata következik. A férfi magára ölti a zakóját, közli szomszédaival, hogy elmegy a temetőbe, de hamarosan visszajön, addig vigyázzanak a lakására. Kiveszi a virágcsokrot a vázából. Sipos Károly és Jelena rémülten nézik ezt a kimért viselkedést a tragikus hírek után, továbbra is segíteni szeretnének Balla Jánoson, de ő nem kér segítséget. Kimegy a lakásból.
Ezután egy muzulmán temetőben három fejfa látszik. A fejfákon nevek: Fatima Balla, élt harminc évet, Márton Balla, élt tíz évet, Emina Balla, élt kilenc évet.
Balla János a sírokhoz megy, az otthonról hozott virágcsokrot gondosan három részre osztja, minden sírra virágot tesz. Ekkor látszik az arcán utoljára megrendülés. Áll, elbúcsúzik a családjától. És ettől kezdve már cinikus céltudatossággal cselekszik. A zsebébe nyúl, előveszi a német márkákat, megnézi, hogy mennyi pénze van.
A márkákat ezután már a piacon számolja le egy fegyverkereskedőnek. A piaci faasztalon, ahol azelőtt nyilván gyümölcsöket árultak, most puskák, pisztolyok, kések hevernek. Látszik az egész piac. Néhány pulton most is gyümölcsöt, zöldségfélét árulnak, de a legtöbb helyen fegyvert. Ennek ellenére szokásos piaci nyüzsgés van, az emberek alkudoznak, vásárolnak. Távolról fegyverropogás hallatszik. Balla János, miután leszámolta a pénzt, szakszerűen vizsgálgat egy pisztolyt, elégedett, a pisztolyt az övébe dugja, töltényeket kér, azokat a zsebébe teszi, egy kést vesz a kezébe, tapogatja ujjával az élét, rázza a fejét, elégedetlen. A kereskedő dicséri a portékáját, úgy beszél a pisztolyról és a késről, mintha krumplit vagy babot árulna, egészen mellesleg megkérdezi a vásárlótól, hogy ért-e a fegyverekhez. Balla János bólogat, elmondja, hogy valamikor kiváló céllövő volt és a késekhez is ért. Még mindig a kést vizsgálgatja, aztán átsétál a piaci köszörűshöz, és átadja neki a kést. A köszörűs megnézi a kést, majd a lábbal hajtott köszörűkövön elkezdi élesíteni.
Este Balla János a lakásából a szemközti épületet figyeli. A már korábban látott ablakban időnként feltűnik Lyubica alakja. Balla János zsebébe teszi a pisztolyt és a kést, és átmegy a szemközti épületbe. Becsönget Lyubica lakásába. A lány kinyitja az ajtót, Balla János ráfogja a pisztolyt, betaszítja a lányt a lakásba, becsukja az ajtót, ráparancsol Lyubicára, hogy vetkőzzön le. A pisztolyt hanyagul a kezében tartja. A lány halálra rémülten levetkőzik, de magatartásában mégis van valami furcsa, kicsit mintha megszokottnak tartaná az efféle viselkedést.
Balla János megerőszakolja Lyubicát. A folytatás azonban elképesztő. A két ember az ágyban fekve csöndesen beszélget.
Balla János elmondja, hogy valakik kiirtották a családját. Levágták a felesége és gyermekei fülét. Lyubica is halkan, könnytelenül elmeséli, hogy őt egy héttel ezelőtt már megerőszakolták a Kis Európa nevű kocsma mellett. Részeg szabadcsapatos muzulmán katonák jöttek ki a kocsmából, elkapták a karját, megkérdezték, hogy mi a neve, milyen nemzetiségű, azután bevonszolták az első kapualjba és megerőszakolták, mondván, hogy az ő nővéreiket is talán éppen most erőszakolják meg a szerbek valamelyik másik kapualjban.
Balla János fölkel az ágyból, szégyenkezve bocsánatot kér viselkedéséért, felöltözik, megkérdezi Lyubicától, hogy eljöhetne-e hozzá máskor is, de már pisztoly és kés nélkül, és azt is elmagyarázza, hogy ő hol lakik. Ezután kimegy a lakásból, és a Kis Európa nevű kocsmában ül le. Figyeli az italozó, lármázó muzulmán szabadcsapatok katonáit.
Amikor az egyik részeg katona kitántorog a kocsmából, Balla János utána megy, az utcán berántja az egyik kapualjba, elvágja a torkát, azután megfogja a fülét.
Az utcán hirtelen a Zvonimir nevű szerb katonával találja magát szemben. Zvonimir elismerően mondja neki, hogy kiváló munkát végzett. Majdnem kedélyesen beszélgetnek. Balla János elmondja, hogy ilyen kiváló munkát akar végezni a jövőben is.
Ezután éjszakai erdei jelenet következik. Az erdőben két szerb katona őrködik, eléggé távol egymástól. A hegyen vannak, fentről nézik a kivilágított várost. Mögöttük egy tank és egy ágyú. A városra a másik irányból időnként lövedékek csapódnak be. Az egyik katona cigarettára gyújt, unottan néz a városra, ahová a tüzérség lövöldöz.
Ekkor feltűnik mögötte Balla János fekete cipőkrémmel bemaszatolt arccal. A katona szájába nyomja az égő cigarettát és elvágja a katona torkát. A távolabb őrködő katona fölfigyel a zajra, de azután csönd lesz, nem fog gyanút, a kivilágított várost nézi, figyelmetlen.
Mögötte is feltűnik Balla János, befogja a száját és elvágja a torkát, és akkor odamegy a halott katonához, megfogja a fülét.
Nappali kép, az egyre romosabb város képe. Az emberek óvatosan osonnak a falak mellett. Legtöbbjüknél fegyver van. Az asszonyok egy artézi kútnál állnak sorban vízért. A közelükben becsapódik egy gránát, egy aknavető lövedék, az asszonyok sikoltozva szétszaladnak.
Balla János fáradtan megy a szarajevói utcán. Üres boltok mellett megy el, az épületek védelmében, az udvarokban gyerekek háborúsdit játszanak. Fent a magasban repülőgép száll.
Ismerős jön szembe filmkamerával, mellette egy másik ismerős, egy mesterlövész távcsöves puskával. Leállnak Balla Jánossal beszélgetni. A filmes egy szétlőtt toronyházra mutat, elmondja, hogy oda megy be, felmegy a legfelső emeletre, csinál néhány felvételt, hátha egyszer megmutathatja a világnak, amely eléggé kényelmesen nézi távolból, hogy itt milyen szörnyűségek történnek.
Balla János szinte tréfásan megkérdezi a mesterlövészt, hogy ő is filmezni megy-e. A mesterlövész kedélyesen válaszol: vigyáz a filmes barátjára, de közben talán kilőhet egy-két embert amazok közül. Érződik, hogy mindennapi beszélgetések ezek, akár csak Zvonimirral, a hegyekből leereszkedett szerb katonával, itt már régóta tart a háború, az emberek nélkülöznek, szenvednek és irtják egymást.
A három férfi elbúcsúzik egymástól, mindenki megy csinálni a maga munkáját.
A találkozás után Balla János már a lakásában van, ingben, nadrágban hever az ágyán. Sipos Károly jön be, a háborús hetek és hónapok már őt is megedzették, szomszédja viselkedésén még mindig szörnyülködik néha, de már lassan kezdi megszokni. Megjegyzi, hogy szomszédja fáradtnak látszik. Balla János bevallja, hogy tényleg fáradt, nem aludt az éjjel. Sipos Károly tudja, hogy miről van szó, megkérdezi, hogy az éjjel is a frontvonal mögött vagy valamelyik kocsmában járt? Balla János egykedvűen közli, hogy tényleg kódorgott az éjszaka, de nem sok szerencsével. Mindössze két fület hozott, ott vannak a hűtőszekrényben a többi fülekkel együtt, de mivel mostanában gyakoriak az áramszünetek, félő, hogy a fülek megbüdösödnek.
Sipos Károly megkérdezi tőle, hogy meddig akarja még csinálni ezeket az éjszakai gyilkolásait. Balla János csak annyit mond, hogy még be akar gyűjteni néhány fület és fejet. Ennyivel tartozik a családjának. Sipos Károly már megint kissé riadtan néz barátjára, megjegyzi, hogy ezekben az éjszakai öldöklésekben ő is otthagyhatja a fejét és a fülét. Balla János közömbösen nyugtázza, hogy ez valóban előfordulhat.
Jelena jön be kávéval, elnézést kér, hogy csak pótkávét tud adni. Balla János felkel az ágyból, iszik a pótkávéból, örül, hogy témát válthat, unja már az örökös beszélgetést a gyilkolásokról, csöndesen elmélkedni kezd arról, hogy ebben az egész háborúban az a legszörnyűbb, hogy a város kiszárad, mint a sivatag. Nincs semmi innivaló. A repülőgépek jönnek ugyan mostanában, de a segélycsomagokban nincs ital, főleg csak rizs van, ő meg örök életében utálta a rizst, ott az Alföldön a Tisza mellett a búzalisztből készült ételeket szerette meg, leginkább a zsíros kenyeret, és természetesen a húst, elsősorban a disznóhúst, és még a bárányhúst, de mostanában itt hús sincs.
Sipos Károly ugyanebben a modorban elmondja, hogy úgy hallotta, a segélyszállítmányból érkezett rizsből sört főznek. Ibrahim boltjában állítólag már lehet is kapni ebből a sörből.
Balla János felélénkül, érdeklődve hallgatja szomszédja beszédét, majd megállapítja azt, amit már egyszer régebben a báránnyal kapcsolatban, hogy Ibrahim ügyes kereskedő, bár ez a rizsből készült sör bizonyára pocsék ital. Sipos Károly egyetért vele.
Balla János a szekrény felé mutat, ott van még elég pénze az embercsempészésből, telik belőle néhány üveg rizses sörre. Akármilyen pocsék ital, érdemes megpróbálni. Sipos Károly készségesen vállalja, hogy majd szerez sört Ibrahimtól.
Jelena, aki eddig szótlanul hallgatta a férfiak beszélgetését, most közbeszól, hogy ő a sör helyett jobban örülne egy kiló lisztnek, hogy kenyeret süthessen a gyerekeknek. Balla János rámosolyog az asszonyra, közli, hogy lisztet sajnos nem lehet kapni, de a konyhájában ott van a rizsadagja, Jelena nyugodtan elviheti, főzze meg a gyerekeknek, azok attól is nőni fognak. Fölveszi a kávéscsészét, kiissza a kávét.
Újabb kávéscsészét tesznek az asztalra, de már egy szerkesztőségi íróasztalra, Balla János keze mellé. Balla János írógépen ütögeti a betűket, felnéz, egy fiatal titkárnő hozta a kávét, kedvesen mosolyog. Balla János megkérdezi, hogy igazi kávét vagy pótkávét hozott-e. A titkárnő tehetetlenül legyint, csak pótkávét lehet kapni, örülhetnek ennek is. Balla János megismétli azt, amit már korábban a lakásában mondott, hogy ennek a háborúnak az a legnagyobb átka, hogy a város kiszárad, mint a sivatag. Tovább gépel.
Látszik a nagy szerkesztőségi szoba. Újságírók, gépírónők végzik a szokásos munkájukat. Diktálnak, gépelnek, papírokkal járkálnak, egy napilap másnapi számát készítik elő.
Szelim, régi jóbarát egy megírt cikkel megy oda Balla Jánoshoz, megkérdezi tőle, hogy ő mit ír. Balla János hanyagul válaszolja, hogy természetesen háborús történetet ír. Szelim megkérdezi, hogy jó lesz-e az írás. Balla János a fejét rázza, háborús történetekről nem lehet jól írni.
Hatalmas robbanás hallatszik közelről. Mindenki fölfigyel a szerkesztőségben, de senki sem lepődik meg. Ez mindennapi esemény, egyébként már előzőleg is hallatszott távoli fegyverropogás.
Szelim tárgyilagosan megállapítja, hogy egy 120-as lövedék csapódott be, és ennek következtében bizonyára többen meghaltak. Balla János bólogat és a saját kéziratát nézi, szeretné minél előbb befejezni az újságcikket.
Szelim rosszkedvűen nézegeti a kezében tartott papírlapokat, konstatálja, hogy át kell írnia cikkét, el kell menni a robbanás színhelyére, meg kell számolni a halottakat, ezt meg kell írni, hogy még bekerüljön a holnapi kiadásba. Méltatlankodva elmegy.
Balla János tovább ütögeti az írógépet, az egész szerkesztőségben folyik a megszokott munka.
Egy kéksapkás francia ENSZ-tiszt jön be egy amerikai újságíróval a szerkesztőségbe, Balla Jánoshoz mennek. Balla János szívélyesen üdvözli a francia tisztet, megkérdezi, hogy nem lehetne-e változatosabbá tenni a segélycsomagokat. A francia tiszt kedélyesen válaszol, a segélycsomagok igen változatosak, de valamiből a békefenntartó erőknek is élni kell. Ezután néhány szót váltanak a feketepiacról, majd a francia tiszt bemutatja az amerikai újságírót, aki már hallott Balla Jánosról, és szeretne vele elbeszélgetni. Balla János előzékenyen felírja lakása címét egy papírlapra, megbeszélik az amerikai újságíróval, hogy az látogassa meg őt valamelyik este, de ne túl későn, mert ő éjszaka ritkán tartózkodik otthon. Az amerikai újságíró megjegyzi, hogy őt valójában az éjszakák érdeklik elsősorban. Két hivatásos újságíró beszélget, értik egymást.
A francia tiszt és az amerikai újságíró kimegy a szerkesztőségből.
A főszerkesztő jön ki a szobájából, kényelmesen végigsétál a szerkesztőségben, szót vált néhány emberrel, azután odamegy Balla Jánoshoz, belenéz a készülő írásba, megjegyzi, hogy ez valószínűleg egy jó cikk lesz. Balla János szórakozottan válaszol, hogy sajnos jó háborús cikket nagyon nehéz írni. A főszerkesztő tovább beszél: úgy emlékszik, hogy Balla János tud franciául és angolul. Balla János az írásra összpontosít, igenlően válaszol, francia és angol nyelvet tanult az egyetemen. Szeretné már befejezni az írást, idegesíti a főszerkesztő fecsegése. A főszerkesztő kedélyesen megkérdezi tőle, hogy tud-e még magyarul, vagy elfelejtette már az anyanyelvét.
Balla János ekkor már felnéz, kissé ingerülten válaszol, hogy ő jobban tud még magyarul, mint a főszerkesztő bosnyákul. A főszerkesztő atyailag megveregeti a vállát, azt tanácsolja neki, hogy pihenje ki magát, elég fáradtnak látszik. Többet kellene aludnia éjszakánként. Nem muszáj minden éjszaka felmenni a hegyekre füleket gyűjteni. Balla János most már cinikus nyugalommal magyarázkodik. Nem tud aludni, ha mégis elalszik, nyomasztó álmai vannak. Ezért inkább más hasznos tevékenységet folytat, mint egyébként sokan mások.
A főszerkesztő ekkor közli vele, hogy egy öttagú küldöttséget kell hirtelenében összeállítania a szerkesztőség tagjaiból, a küldöttség napokon belül elutazik Genfbe, Párizsba és Budapestre, hogy elmondja Európának és a világnak, hogy itt milyen szörnyűségek történnek. És mivel Balla János beszél franciául, angolul és magyarul, mindenképpen benne lesz a csapatban. Balla János meglepetten kérdezi, hogy ez a csapat hogyan fog kijutni az ostromlott városból. A főszerkesztő kissé tétován mondja, hogy állítólag ENSZ-repülőgépen viszik ki őket, de ha nem jön össze a dolog, majd Balla János kicsempészi a delegációt a frontvonalakon, hiszen csinált ő már ilyesmit sokszor, idegen embereket is kicsempészett ebből a pokolból. A főszerkesztő elneveti magát, továbbmegy, más újságírókkal beszél, nyilván az öttagú küldöttség összetételéről tárgyal.
Balla János elgondolkodva néz a főszerkesztő után, aztán visszafordul írógépéhez, befejezi a háborús történetet. Kihúzza a gépből a papírt, elrendezgeti az oldalakat. Kinéz az ablakon, távolban erdős hegy látszik. A hegyről lövések hallatszanak.
Balla János lakásában a fürdőszobában a tükör előtt fekete cipőkenőccsel kenegeti az arcát, közben hangosan magyaráz arról, hogy milyen szép volt valamikor ez a város. Hozzáfűzi, hogy Amerikában nyilván nem ilyen büdös a cipőkrém. A nyitott ajtó mögött a szobában az amerikai újságíró jegyzetel. Balla János beszél még Zvonimir nevű barátjáról is, aki éjszakánként a hegyekből lejön a városba a fejekre vadászni.
A következő jelenetben éjszaka egy katona sétál az erdőben. Vállán puska, őrködik. Mögötte az őrház. Az őr mögött pisztollyal a kezében felbukkan Balla János, leüti az őrt. Ezután óvatosan benyit az őrházba. Villanykapcsoló után matat, az erdei őrházban azonban nincs villany. Észreveszi, hogy az asztalon gyertya áll. Gyufát vesz elő a zsebéből, meggyújtja a gyertyát. A gyertya mellett egy félig kiürült pálinkásüveg látszik.
A kis őrházban két katona alszik. Fekhelyük mellett puskák. A katonák felébrednek a fényre, látják az idegen férfit a gyertya mögött, a puskájukért kapkodnak, Balla János pisztolyával hidegvérűen agyonlövi a két katonát.
Gyereksírás hallatszik. Balla János felemeli a gyertyát, a másik sarokban egy anya fekszik két kicsi gyerekével. Balla János zavarba jön néhány pillanatra, elnézést kér a rémült asszonytól, azután ismét profi gyilkos lesz. Hallgatózik, figyel, hogy a lövések után esetleg érkezik-e segítség az őrködő katonáknak. Nem hallatszik semmi zaj, Balla János az őrház ablakán keresztül lenéz a nagyon gyéren kivilágított városra, elteszi a pisztolyt, előveszi a kést, leteszi az asztalra. Füleket készül levágni. Előtte azonban felemeli a pálinkásüveget, kiveszi a dugót, beleszagol az üvegbe. Nagyot kortyint a pálinkából, elfintorodik az arca. Leteszi, bedugaszolja az üveget.
Kilép az őrházból, mellette feltűnik az amerikai újságíró, aki elszörnyedve mondja, hogy ő nem írhatja meg azt, amit most látott, mert ezt az olvasók nem hinnék el. Balla János higgadtan válaszol: a háborúnak az a varázsa, hogy mindent meg lehet csinálni, a távollévők úgy sem hiszik el a történteket. De most már tűnjenek el gyorsan innen, mert itt maradhatnak örökre, és az olvasók ezt sem hinnék el. Az amerikai újságíró lapos üvegben whiskyt vesz elő, iszik belőle, aztán átadja az üveget Balla Jánosnak.
Balla János kezében ismét üveg van, de már sörösüveg, igen igénytelen szarajevói címkével. A lakásában ül, vele szemben Sipos Károly, békésen iszogatnak és kártyáznak. Balla János nyer. Lyubica szolgálja ki őket kávéval. Megállapítják, hogy valóban pocsék ital ez a rizsből készült sör. Balla János közli, hogy egy üveggel mégis elvisz Európába, holnap indul, majd csak találkozik ismerősökkel, akiknek odaajándékozhatja. Mást nem tud vinni.
Sipos Károly sörözés közben szakszerűen tanácsolja neki, hogy ne tegye ezt, ez a sör három nap után tejfehér lesz, aztán meg vízszínű és teljesen ihatatlan. Balla János azonban mégis ragaszkodik hozzá, hogy egy üveget magával visz Genfbe, Párizsba és Budapestre. Ezután megkéri szomszédját, hogy szóljon a feleségének, a távollétében locsolja meg a virágokat és időnként szellőztesse ki a lakást, ha Lyubica netalán megfeledkezne erről.
Budapesti kép következik. Belvárosi nyüzsgés, kocsisorok az Erzsébet hídon és a Lánchídon.
Balla János egy ízlésesen berendezett teremben újságírók előtt egyféle sajtóértekezletet tart. Higgadtan beszél a boszniai eseményekről. Elmondja, hogy Jugoszlávia szétesése után Boszniában demokratikus választásokat tartottak, a választók az etnikai összetételnek megfelelően szavaztak, megalakult az önálló ország parlamentje és kormánya, aztán a szerbek elégedetlenek voltak, ezenkívül nehézfegyverekkel is rendelkeztek és lőni kezdtek ezekből a nehézfegyverekből. Azóta meghalt több mint kétszázezer ember, egymillióan elmenekültek, Európa többször közbeszólt, mindig mást mondott, az öldöklések tovább folynak, mivel Boszniában továbbra is három meghatározó nemzet, a muzulmán, a szerb és a horvát él, és most annyi a halott minden oldalon, hogy igen nehéz lesz őket összebékíteni. Néhány másodpercig képernyőn is látszik Balla János.
Egy agilis újságírónő megkérdezi, hogy Balla János magyarként miért maradt Szarajevóban. Balla János kurtán válaszol, hogy erre személyes okai vannak.
Ezután Balla János a pesti utcákon sétál, a kirakatokat nézegeti. Bemegy egy szállodába, a szoba kulcsát kéri a portástól. A portás fölfelé mutat és közli, hogy szobájában már fenn vannak a barátai. Balla János beszáll a liftbe.
Benyit egy szép nagy szállodai szobába, a szobában füst van, a tévében hangosan megy a műsor, az egyik sarokban négyen kártyáznak, dohányoznak, a főszerkesztő, Szelim és még két újságíró a Szarajevóban látott szerkesztőségből.
Lelkesen üdvözlik Balla Jánost, látták a televízióban, nem értették ugyan, hogy mit beszélt, de biztosan okosan beszélt. A kártyázásra összpontosítanak, miközben dobozos söröket isznak, márkás söröket, kissé már kapatosak.
Balla János is felkattint egy dobozos sört, iszogat, kibicként járja körül a kártyázókat és megjegyzi, hogy ő percek alatt elnyerné az összes pénzüket.
Csöng a telefon. Balla János fölveszi, Szalay Zoltán jelentkezik a portáról. Balla János örömmel üdvözli. Szalay Zoltán elmondja, hogy itt vannak Béreg Józseffel és a két lánnyal. Látták Balla Jánost a televízióban, és eljöttek, hogy találkozzanak vele.
Balla János a kártyázók asztalára néz és utasítja a telefonálót, hogy szerezzen be minél több dobozos sört, és azután jöjjenek fel a szobájába, nagyon szívesen látja őket. Leteszi a telefonkagylót, ismét a kártyásokat járja körül.
Megérkezik a négy magyar fiatal, megölelik Balla Jánost, ő menekítette ki őket a szarajevói pokolból. Műanyag szatyrokból kirakják a söröket. Balla János leülteti vendégeit távolabb a kártyázóktól, mosolyogva érdeklődik, hogy hogyan alakul a sorsuk. Úgy viselkedik velük, mint Szarajevóban, ahol nyilvánvalóan ő volt az irányító, hiszen a négy fiatalnak tőle függött a sorsa. Felbont egy doboz sört, látogatóit is biztatja, hogy igyanak.
Szalay Zoltán elmondja, hogy amint hazaértek, ismét katonai behívót kaptak, nem akartak háborúba menni, átjöttek Budapestre, nincs könnyű életük, kibéreltek egy lakást a Dohány utcában, sötét udvari lakás, az egyetemre is beiratkoztak, de nem nagyon megy a tanulás, pénz kell mindenhez, és ők nagyon nehezen jutnak pénzhez.
A kártyaasztalnál veszekedés tör ki, Szelimnek rossz a lapjárása, feláll, odamegy Balla Jánoshoz, fölvesz néhány doboz sört, és megkérdezi, hogy ki ez a négy gyerek. Félrészeg.
Balla János röviden közli vele, hogy ezek régi barátai, most éppen bajban vannak, nem tudnak munkát találni.
Szelim a zsebébe nyúl, elővesz néhány névjegykártyát, kiválaszt egyet, odaadja Balla Jánosnak. Azután visszamegy a kártyaasztalhoz a sörökkel. Balla János átadja a névjegyet Szalay Zoltánnak. Ő megnézi, elolvassa a nevet és a címet és megkérdezi, hogy ki az a Musztafa Sahovics. Balla János türelmesen megmagyarázza, hogy Musztafa Sahovics Ibrahim Sahovics öccse. Ibrahim Szarajevó legügyesebb kereskedője. Legolcsóbban árulta a bárányt valamikor, mostanában rizsből főzött sört árul. Erről jut eszébe: a hűtőszekrényhez megy, elővesz egy üveg szarajevói sört, Szalay Zoltán kezébe nyomja, de figyelmezteti, hogy ne bontsa fel, ihatatlan, rizsből készült, könyöradományból küldött rizsből, lejárt a szavatossági ideje. Ami pedig Musztafát illeti, ő valamilyen bejegyzett vállalkozó Budapesten, kft.-je van, most éppen málnát csempész Dél-Szerbiából Németországba, ami elég vesződséges dolog, tekintettel arra, hogy a megmaradt Jugoszláviát leblokkolták, de Dél-Szerbiában igen ízletes a málna, Németországban van rá vevő, igaz, kissé kanyargósan, Macedónián, Bulgárián, Románián keresztül kell elszállítani, azután már Magyarország jön, ettől kezdve nincs gond, a vevő megkapja az árut, eladja, és küld érte valamit visszafelé. Leginkább kávét.
Szalay Zoltán megkérdezi, hogy talán fegyvert küldenek-e vissza. Balla János széttárja karjait. Neki Musztafa azt mondta, hogy kávét hoz Németországból. Lehet, hogy mást is hoz. De szüksége van szorgalmas fiatalemberekre, akik hajlandók dolgozni, és ő jól megfizeti őket. Itt van a címe.
Visszatér a szarajevói képlet. Balla János intézkedik. A fiatalok nem értik, hogy a boszniai jövevények hogyan ismerhetik jobban a magyarországi körülményeket, mint ők, akik már hónapok óta Budapesten élnek.
Ida szólal meg, megpróbálja valamiképpen személyesebb témára terelni a beszélgetést. Megkérdezi, hogy van Fatima és a két gyerek. Balla János közli, hogy Fatimának és a két gyereknek elvágták a torkát, azután levágták a fülüket. Ezek után ő is elvágta néhány embernek a torkát és füleket gyűjt.
A négy fiatal megdöbbenve néz Balla Jánosra. Ida tér először magához, megkísérli átbeszélni a szörnyűségeket, kissé zagyván és zavarodottan beszél arról, hogy az egész tragédiában még az a jó, hogy Balla János kikeveredett Szarajevóból, és életben maradt. Balla János a kártyázók felé mutat és közli, hogy holnapután valamennyien együtt indulnak vissza Szarajevóba. Ő viszi vissza őket terepszínű kombijával.
Mária megkérdezi, hogy miért megy vissza. Balla János higgadtan válaszolja, hogy még néhány fület le akar vágni. És a többieknek is van még ott dolguk. Látja, hogy a négy fiatal elszörnyedve néz rá, rájuk mosolyog, és szinte bocsánatkérően mondja: háború van.
A kártyázó asztaltól a füstfelhőből a főszerkesztő kiált valamit. Béreg József kérdezi: Mit kiabál? Nem értette ebben a nagy zajban. Balla János lefordítja magyarra a főszerkesztő tanácsát. Azt mondja, hogy ne szürcsölgessétek ezeket a minőségi söröket, hanem igyatok úgy, ahogy a rendes emberek isznak.
Balla János a szájához emeli a dobozos sört, a két fiú és a két lány is a kezükbe fogják a maguk sörösdobozát.
