ÜDVÖZÖLJÜK A NAPÚT, A NAPKÚT KIADÓ ÉS A CÉDRUS MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY HONLAPJÁN!




Széttekintünk s helyünk leljük – szerte, ahol tehetünk. Kívánjuk, hogy egyek legyünk a tehetők sorában: ki-ki.
Mindigderűvel 2013-ra is:

a szerkesztőség

 

 

Meghívó


Kettős verseskönyv kettős bemutatással, Lászlóffy-kettőssel,
kettős versmondással, kettős estvezetéssel

2013. május 17-én, pénteken 17 órakor
az Országos Idegennyelvű Könyvtár rendezvénytermében
(V. Molnár u. 11.)

 

Szereplők:

Lászlóffy Csaba József Attila-díjas költő,
Lászlóffy Zsolt zongoraművész,
Bertha Zoltán irodalomtörténész, aki az életművet,
Szepes Erika irodalomtörténész, aki az új kétkötetes versgyűjteményt értékeli, Varga Tamás színművész,
Korpa Tamás, a könyvek szerkesztője
és Szondi György, a kiadó vezetője

 

Várjuk e sorok olvasóját kedvezményes árral, falattal, korttyal s – derűvel

 

 

Jan Kuntur: A perem-lét könyve


Bemutatók:

Mindenkor az orosz író és fordítója, Vándor Anna jelenlétében

 

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál idején a Napkút Kiadó standján a szerző dedikál; április 20., szombat, 16-17; a Millenáris területén:  B épület 51.)

 

 

Az eddig ismert dátumok és helyszínek


– Május 8. szerda, 17 óra – Eger, Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár (Kossuth L. u. 16.) Közreműködik: Zsirmik István (zene)

– Május 14. kedd, 17:30, Budapest, Vollnhofer ArtStudio (Szent István krt. 12.)

– Május 22. szerda, 17 óra, Zirc, Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház (Rákóczi tér 10.)

 

Víztükör haikupályázat – eredményhirdetés

 

A Cédrus Művészeti Alapítvány által meghirdetett víztükör tematikus haikupályázatra beadott közel 200 munka közül az elbírálás után közlésre a következő szerzők műveit emeltük ki:


>> Részletek



Weöres-centenárium, Napút-pályázat


A Napút folyóiratot kiadó Cédrus Művészeti Alapítvány Weöres Sándor születésének 100. évfordulója alkalmából kettős pályázatot ír ki – az ünnepelt emlékét ekként tisztelve meg.

 

A) A költő bármely versének elemzése. Egy pályázótól egy anyagot várunk. Más megkötés – nincs. Terjedelmi határ – józan belátás szerint. Szakmai feltételhez se kötjük a pályamunka megalkotását.

B) Egyszavas versek szerzése. A költő ismert remeklései a Tojáséj, Remetebál típusú vessereglés. Bízunk az új, mai teremtő leleményekben. E kategóriában sem korlátozzuk – mennyiségileg – a beküldők szóalkotó ihletét.

 

A pályázat meghirdetésének e pillanatában díjalapot meghatározó összeget nem ígérhetünk (jövőbeli mellénk-állások dönthetnek), ezért – évenkénti több pályázatunk mindenkori jellege szerint – ezúttal a Napút nyári Weöres-emlékszámában való közlést biztosítunk a legjobb munkáknak. A szerkesztők elbírálása után – a beérkező anyagok erőssége és számossága függvényében díj-helyezéseket is megállapíthatunk.

 

Beküldési határidő: 2013. május 10.

 

A pályázathoz jelentkezési lap nem tartozik, nevezési díj nincsen A pályamunkákat személyesen a kiadóban, elektronikus úton (napkut@gmail.com), vagy postán fogadjuk (cím: Ady Endre Művelődési Központ, 1043 Budapest, Tavasz utca 4).

 

Kortárs irodalmi alkotások pályázata 2013


A Cédrus Művészeti Alapítvány (Budapest) nyílt pályázatot hirdet szépirodalmi alkotások (versek, novellák, elbeszélések, kisregények, drámák, mesék, esszék, tanulmányok, kritikák, interjúk, naplók, vallomások, dokumentum-összeállítások stb.) létrehozására vagy idegen nyelvből fordítására. Ezek megvalósítását és a beküldött művek javának közzétételét az alapítvány az általa kiadott Napút folyóirat 2014–2015. esztendei évfolyamában pályázati alapból ösztönzi.
 A folyóirat arculatához illő, megfelelő esztétikai értéket képviselő, nyomtatásban közzé nem tett eredeti alkotásokat várunk. Bemutatkozó levelet és a pályamunkák esetleges megelőző elektronikus közzétételéről tájékoztatást kérünk. Kérjük, a pályázatban szerepeljen telefonszáma, postai és e-mail-címe.
 Az alkotások beadása (elektronikus vagy gépelt változatban) 2013. november 1-jéig folyamatos.
 A könyvnyi terjedelmű pályamunkákat lehetőségei szerint a Napkút Kiadó gondozza.
 Az alapítvány év végén nívódíjat ad a legjobb munká(k)ra.
 Eredményhirdetés: 2014 eleje.

A pályázathoz jelentkezési lap nem tartozik, nevezési díj nincsen (de segítségként fogadjuk például a Napút féléves előfizetését: a pályázó tájékozódását is szolgálva ekként). Megkötés nélkül bárki pályázhat, aki magyar nyelven alkot, magyarországiak és határon túliak egyaránt. Egy pályázó több munkával is jelentkezhet, akár több műfajban is. Terjedelmi korlát nincs. Szerkesztőink értékelő sorokat csak a mintegy 50-60 kiválasztott mű kapcsán fogalmaznak meg az alkotók számára. A pályamunkákat személyesen a kiadóban, elektronikus úton (napkut@gmail.com) vagy postán fogadjuk (cím: Ady Endre Művelődési Központ, 1043 Budapest, Tavasz utca 4).

 

 

Kortárs irodalmi alkotások pályázata 2012 – eredményhirdetés

 

A Cédrus Művészeti Alapítvány és a Napút folyóirat 2012. évi kiírásának mintegy félezer pályázója közül nagyon sokan jelentkeztek több vagy igen terjedelmes munkával; elbírálásukkal az ígért határidőre a szerkesztőség tagjai elkészültek.


>> Részletek



Egy százalék

 

Napút folyóiratunk kiadója a Cédrus Művészeti Alapítvány. Műhelymunkánk könyves-folyóiratos tevékenységéről árulkodik honlapunk. Ha arról győződött meg, törekvéseink megérdemlik „egyszázalékos mellénk-állását” – köszönjük döntését. Szellemi s anyagi értelemben erőt ad kis csapatunknak. Mindigderűvel: a szerkesztőség.


A kedvezményezett neve:
Cédrus Művészeti Alapítvány

Adószám:
18110661-2-41.



Elköltöztünk!


Kiadónk elköltözözött. Új címünk:

Ady Endre Művelődési Központ, 1043 Budapest, Tavasz utca 4.

 


Napkút Kiadó nagyobb térképen való megjelenítése

 

 

 

 

F I G Y E L E M F O R D Í T Á S

Előfizetés


A Napút esztendőnként tíz tematikus összeállítása, mindegyikben Káva Téka-füzetmelléklet s nyolc színes képzőművészeti oldal – előfizetéssel juthat el legbiztonságosabban, kényelmesen rendszeres olvasójához. Ha honlapunkon fellelhető eddigi 130 számunk gazdagsága megnyerő s biztosíték lehet ez évi számainkra – várjuk előfizetését.
       2013-ra hatezer forint.
       Ha úgy ítéli meg, szóljon barátainak, ismerőseinek – legyenek olvasói lapunknak. Akár segít másoknál az Ön figyelemfelhívása, akár nem – régi s új előfizetőinknek is könyvcsomaggal kedveskedünk. Benne: a Napkút Kiadó könyveiből.
      Köszönjük: a szerkesztőség.


Share to Facebook Share to Twitter Stumble It Google Blogger Email This More...

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

E-mail:

Név:


A Napút folyóiratot az alábbi helyeken biztosan megtalálja

 

Partnereink




www.pafi.hu




 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Inter Japán Magazin

 

 

Magyar Irodalmi Lap



Köszönjük, ha adója 1%-ával munkánkat támogatja.
A kedvezményezett neve: Cédrus Művészeti Alapítvány • Adószám: 18110661-2-41

A Cédrus Művészeti Alapítvány számlaszáma: OTP 11713005-20381185

A Napkút Kiadó számlaszáma: OTP 11713005-29902327

Kéziratokat általában nem őrzünk meg, a megrendelteket és megbeszélteket kérésre visszajuttatjuk.