01 02 03 04 05 06 07 08 09 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 42 43 44 45 46 47

Hírek

 

Gyóni Gábor történész sikeresen védte meg kandidátusi disszertációját Jekatyerinburgban, 2007. november 4-én. Témája: Előmagyarok az Urálban, az i.sz. I. évezredében, az oroszországi és a magyar historiográfiában.

 

E. I.

 

2007. november 13-án került megtartásra az MTA Történettudományi Intézete és az MTA Európa-történeti Munkacsoportja rendezésében az „Árpád emlékezete” című tudományos konferencia. Az Egyesületünkből „természetesen” senki sem kapott rá meghívót, jóllehet egyesek az igényüket írásban, időben bejelentették a Történettudományi Intézet igazgatójának. A konferencia egészében nyolc órán át tartott. Levezető elnök Zsoldos Attila volt.

A bevezető előadást Glatz Ferenc akadémikus tartotta. Többek között rámutatott arra, hogy az általa vezetett intézetben ma is hadakozik Andics Erzsébet és Nemes Dezső szellemiségével szemben.

A figyelemre méltó előadások sorából kiemelkedett Fodor István régészé, előadásának nagy részét a millecentenáris művészeti alkotások gúnyos kritikája tette ki. Ezután tért rá Hampel József kapitális tévedésére, aki az S alakú hajkarikákat tartalmazó köznépi temetkezéseket szláv eredetűnek tartotta (a kérdéskörben legjáratosabb Mesterházy Károly nem volt jelen a konferencián). Fodor utalt Posta Béla korabeli kritikájára ebben a vonatkozásban, amelyre annak idején nem figyeltek fel.

Langó Péter régész előadásától nem lettünk okosabbak, nyugati határainkat illetően (vö. viszont Erdélyi I. cikkével, a Studia Nova 1995. 3. számában) – amint azt Fodor István kritikusan megjegyezte.

Mende Balázs Gusztáv „genetikus” (?) hosszadalmas szövege különös dolgokat tartalmazott: pl. a székelyeknél csak egy uráli gént lehetett kimutatni, a többi magyar mintában meg egy sincsen. De hát ez mire jó, hiszen az őstörténet nemcsak analóg gének kimutatásából vagy nem kimutatásából áll. De meg miért lenne a székely más nép, mint a magyar? (Kristó Gyulának a második kiadásban is megjelent, vonatkozó könyve már kapott kritikát az Eleink hasábjain!)

Az ebédszünet után levezető elnökként Fodor István működött közre.

Tóth Sándor László történész előadásában a honfoglalás nemzetközi hátteréről szólt. Szavaiban az elhunyt akadémikus, Kristó Gyula gondolatai sorakoztak fel.

A címben is feltüntetett pozsonyi csatáról Veszprémy László történész értekezett, de előadásában újabbat, amit Aventinus (Turmair) és a krónikáink írnak, nem tudott felmutatni.

Szovák Kornél történész, bántóan gyors tempójú előadásában az Ószövetség és krónikás hagyományunk összefüggései tekintetében Nimród személyének belekerülését adta elő bőbeszédűen.

Szabados György történész szabad előadásában, néha tévedve és ezzel derültséget keltve értekezett: Árpád fejedelem emlékezete a 16–19. században.

Mikos Éva előadása (MTA Néprajzi Kutatóintézet): Árpád, az örök. A 19. századi populáris Árpád-ábrázolások folklorisztikus elemeiről, teljesen feleslegesnek tűnt ebben az egész rendezvényben.

Végezetül Zsoldos Attila történész állt a megfogyatkozott hallgatóság (eredetileg kb. 50 fő) elé. Előadása: Árpád és kora címet viselte. A témáról, a közelmúltban megjelent írásain kívüli mondanivalót nem adott elő semmit.

A záró vitában aktívan részt vettek: Fodor István, Veres Péter, Tóth Sándor László, Langó Péter, valamint Thoroczkay Gábor. A vita érdekesen alakulhatott volna, ha nem lettek volna benne felesleges személyeskedések, az elhunyt Kristó Gyula irányában – utólagosan. Pl. Fodor: „Kristó Gyulának aztán halványlila fogalma sem volt a nomadizmusról”. Pedig Fodor Szegeden tanított és tanít ma is, akkor talán korábban kellett volna erről és ott helyben kioktatnia az elhunyt akadémikust. Továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy a honfoglalók Vereckénél jöttek be…

A hozzászólásokban érdekes vélemények cseréltek gazdát. Felmerültek szláv jövevényszavaink, elnagyolt és elfeledett kutatásterület ez minálunk. Ezekre Thoroczkay Gábor tért ki hozzászólásában, habár ő nem nyelvész.

 

Készült Cs. P. beszámolója nyomán.[1]

 

2007. december 18-án, a Magyar Földrajzi Múzeumban (Érden) került sor az „Emlékezés egy évfordulóra – 70 éve avatták fel Julianus szobrát” című tudományos konferenciára. Előadók: Kubassek János, Bendefy István, Szathmáry Gizella, Erdélyi István és Gyóni Gábor.


2008. január 31-én került sor idei első egyesületi ülésünkre, melynek tárgya Bíró András: „A kazakisztáni madjar populáció Y kromoszóma vizsgálata” című előadás volt. A rendezvénynek a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tára biztosított helyiséget.

 

Megjelent a Nyír-Aranyszarvas Bt. Kiadásában Erdélyi István: Pamír. Régészeti expedíción a Világ tetején c. könyve. Megrendelhető: 4200 Nyíregyháza, Korányi Frigyes u. 48.

 

2008. június hó 29-én tartjuk megemlékezésünket Sashegyi Sándor, a pomázi Holdvilág-árok feltárása megkezdőjének halála 50. évfordulóján. A megemlékezés helye: Pomáz, köztemető, Sashegyi Sándor sírszobránál, kezdete 16 órakor. Emlékbeszédet tart Szörényi Levente és Erdélyi István. – A legújabb ásatási eredményekről l. Repiszky Tamás beszámolóját folyóiratunk tavalyi 1. számában.

2008. február 21-én előadást tartott a Magyar Őstörténeti Munkaközösség Egyesületben Veres Péter: A magyar őshaza és a vándorlás ökológiai kérdései címmel. Hozzászóltak: Gyóni Gábor, Székely György, Szabó István Mihály és Gyarmati Imre.

Elhunyt Molnár György ny. villamosmérnök (Göd–Budapest), a folyóiratunkban megjelent több kézirat számítógépes leírója. Emlékét hálával őrizzük.

A Szent István Tudományos Akadémia rendes tagjává avatta dr. Pandula Attila történészt. Gratulálunk!

 

E. I.

 

Újabb ősmagyar sírleletek?

A Kárpátok vonulatától keletre elterülő hatalmas sztyep és ligetes-sztyep területéről lassan jutnak csak tudomásunkra az újabb régészeti felfedezések, a vonatkozó szakirodalom alig, vagy nagy késéssel kerül be hozzánk.

Kezdjük az időben legkorábbra keltezhetővel, melyet a korán elhunyt jeles ukrán régész, Oleg M. Prihodnjuk tett közzé, a nyomtatásban is napvilágot látott akadémiai doktori munkájában (Sztepove naszelennja Ukraini ta szhidni szlovjani. Kijev–Csernovci 2001. 102.). Ez a sírlelet a Krím-félszigeten került elő, a Tepszeny nevű hegyen, még 1929-ben. A Krímben kétségtelenül megfordultak őseink nem is egyszer, amint erről írásos források tanúskodnak. A fegyverekkel eltemetett személy nyugati tájolású csontvázán veretes övet találtak. A dísztelen bronzlemez-veretek közül hét kerek, öt pedig téglalap alakú, közülük az egyik kisebb méretű és téglalap alakú áttöréssel bír. A vereteket szegecsekkel erősítették fel. Az övön függhettek a vasfegyverek (a valószínűleg hozzájuk tartozó, gyűrűs függesztős bronzveretek közül csupán egyet közöltek): egyélű vaskard (hegyét szablyaszerűre rekonstruálták a rajzon), melynek keresztvasa nem maradt meg, valamint egy gyűrűs markolatvégű tőr. Az ilyen jellegű fegyverek nem voltak jellemzőek honfoglalóinkra, de maguk a veretek sem tipikusak számukra. Inkább a késői avarokéira emlékeztetnek. Az öv tartozékai közül megmaradt még egy öntött bronzcsat, felületén átkötött indadísszel. Ez a csat is korábbi keltezésű, a volgai bolgár és a dunai bolgár veretekhez áll közel, a honfoglaló magyarok hagyatékából ismeretlen. A sírban részlegesen eltemetett lócsontváz is volt, a csontok mellett pedig vaskengyelpár. A leletek között szerepel még egy tűzcsiholóvas. A sírleletet a 9. századnál korábbra keltezi maga Prihodnjuk is. Az újrapublikálóval szemben (mivel egy 1990. évi, számunkra ismeretlen tanulmányra utal vissza), magunk inkább bolgár temetkezésre gondolunk, mint ősmagyarra. A vaskard bizánci jellegűnek tűnik.

Az iljovkai sír

Inkább vonható be őseink nyomai közé egy másik, szintén ukrajnai lelet, az iljovkai, amelyet Mamontov V. I. tárt fel még 1988-ban, de csak 2004-ben tették közzé egy nálunk igen ritka kiadványban: a Hazarszkij Almanah 2. számában (főszerkesztője a harkovi V. K. Mihejev), a 180–186. oldalon. A sírleletet a volgográdi Kruglov J. V. publikálta, orosz nyelven: Pogrebenyije hazarszkogo vremenyi u sz. Iljovka, aki maga csupán kazár korinak jelzi azt. A sírgödröt korábbi, bronzkori temető kurgánjába ásták bele, a Volgográdi terület, Kalacsi kerületében fekvő Iljovka község mellett. A nyújtott helyzetű emberi váz fejjel északkelet felé volt tájolva, koponyája jobb oldalán feküdtek az egy csomóban oda elhelyezett állati csontok, közöttük egy lókoponya, szájában vaszablával, közvetlenül mellette birkakoponya és annak egyéb csontjai, a sírgödörnél kissé magasabb szinten, mintegy padkán. A koponya mögött kézzel gyúrt, dísztelen, csak a peremén ujjbenyomásos agyagedény állott (oldalán bekarcolt tamgajel?), szintén a padkán. A férfiváz alatt valamiféle szerves anyagból állt vékony réteg volt megfigyelhető. A publikáló véleménye szerint hasonló jellegű sírokat találtak már korábban is a Szokolovszkaja balka nevű lelőhelyen, de azok publikációja nem jutott el hozzánk (Kruglovnak 1989-ben kiadott tanulmánya Donyeckben jelent meg). Kruglov az iljovkai sírt az általunk már jóval korábban (1977) a Tamany-félszigeten, Kepy mellett, 1969-ben megtalált sírokkal rokonítja, azzal a különbséggel, hogy mi az ottani két sírt szintén ősmagyarnak véltük, feltételesen (l. tallinni előadásunkat, 1970). Velünk szemben Kruglov kazár sírokként – méghozzá „egyszerű fekete kazárok” sírjaiként határozza meg őket, csakúgy, mint az iljovkaiakat. Ezek lennének tehát az igazi kazár sírok. Még egész sor, általa hasonló jellegűnek tartott sírt is bevon ebbe a körbe, és nem ért egyet véleményünkkel, ami szerinte bolgár etnikai meghatározásra vonatkozott, tehát félreértett bennünket, hiszen mi a tamanyiakat ősmagyarnak tételeztük fel, nem pedig ősbolgárnak!

A dmitrovkai sír

Legfrissebb információink szerint (a hírt Türk Attilának köszönjük!), megint csak Ukrajnában bukkantak olyan sírokra, de sokkal inkább ősmagyar jellegűekre, mint az eddigiek. Ezek publikációja új tudományos folyóiratban látott napvilágot, az „Arheologicsnij litopisz Livoberezsnoj Ukraini”-ben, annak első számában, 2007-ben, 32–45. oldal, igen rövid angol kivonattal a 149. oldalon. (Főszerkesztő O. Szuprunyenko.) A közleményt O. Szuprunyenko és Sz. V. Majevszka (Poltavából) tette közzé: „Davnyougorszke pohovannja u kurgani v ponyizzi Pszla.” (Azaz: „Ősmagyar sírok a Pszjol folyó alsó folyásánál”.) A 2007-ben, a folyó bal partján megtalált és feltárt sírokat (összesen három sírt) szintén régebbi kurgánba ásták bele. Mindhárom sír gyermeksír! A lelőhely maga a Komszomolszk város melletti Dmitrovka, a Poltavai területen (megyében). Az előzetes publikációban csak az egyiket, a 8-9 éves kislány sírját, illetve annak gazdag leleteit adják közre. Textilre felszerelt, vékony aranylemez halotti maszk, ezüst és ezüstözött bronz övveretek, arany fülbevalópár, ezüstlemez bevonatú bronz karperec, ezüstlemez csizmafej-veretek. Vaskés is volt a sírban, ezüstbevonatú fatokban, valamint egy, Medvegyev beosztása szerint a 9. század végére keltezhető vas nyílhegy. A publikálók szerint nem kétséges, hogy ősmagyar gyermekek sírjairól van szó. Ezzel nehéz volna nem egyetértenünk. A sír 130 cm mélyen lett beásva, a csontváz tájolása északnyugati. Türelmetlenül várjuk a teljes publikációt.

 

E. I.

Szemfedőlemezek

Fülbevalók

Gyűrű

Karperec

Néhány övveret

A vastőr és tokja

A csizmafej veretei



[1]   Szerk. megjegyzés: kitűnő előadás hangzott el viszont tavaly a pozsonyi csatáról Ugocsi Dániel részéről Pécsett, a Csajághy György által szervezett konferencián, amiről az Eleink előző számában már tettünk említést, a 97. oldalon.