01 02 03 04 05 06 07 08 09 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 42 43 44 45 46 47

Erdélyi István

Eunedubelianus

 

Györffy György történész-akadémikus, aki a honfoglaló és kora Árpád-kori magyarokra vonatkozó írásos források alapján dolgozó kiváló szakember volt a 20. században, széles körű nyelvi tájékozottságára építve sokszor megpróbálkozott filológiai (és földrajztörténeti, névtani) kérdések megválaszolásával. Egyik első, máig alapvetően fontos könyvében (1948, újabb és bővebb kiadása 1993), a magyar eredetmonda elemzésekor (i.m. 11. skk.) az anonymusi Gesta Hungarorumban szereplő különös Eunedubelianus személynevet is vizsgálat tárgyává tette.

Anonymusnál, Gestája 3. fejezetében, a következőt olvashatjuk magyar fordításban: „…Ugek… feleségül vette Dentumogerben Eunedubelianus vezérnek Emese nevű leányát.” Ezt a nevet korábban a Gesta egyik jeles magyar fordítója, Pais Dezső, Önedbelia alakban rekonstruálta (1926. 25.) és Álmos vezér nagyapjaként értelmezte, miután Eünedü és Belia elemekre választotta azt szét. Vele szemben Györffy Eune-du-bel-ianus részekre tagolta (i.m. 1993. 15.), ahol az Eune szerinte egyezik az „Emese” női személynévvel, a du a Dulo nemzetségnév első felével, a bel pedig a Belár személynév (népnév) első részével. Az -ianus végződést pedig latin hatásnak vélte. A három névvel összevontan megnevezett személy a magyarok anyai őse a Kézai-féle krónikában, Anonymusnál pedig az Árpádok anyai őse. Ez már benne kellett legyen a régi (elveszett), 11. századi Gestában is.

Korábban azonban más magyarázatok is felbukkantak. Kuun Géza az Eunedu-t a kazár Öndör méltóságnévvel egyeztette, a belian-t pedig Bulán kazár uralkodó nevével és a bolgár Buliasz (vált. Vuliasz) méltóságnévvel (1892. 99.). Nagy Géza később az Eunedu-t a honfoglalás kori Oundu (= Ond) vezér nevével hozta – kérdéses – kapcsolatba (1894. 4.). Ezeket és még egyéb korábbi magyarázatokat Györffy mind rendre elvetette (i.m. 14–15. – ahol az anonymusi forráshelyet még nem idézte!), amivel különben egyet lehet értenünk.

Az egész kérdéskört egyébként Györffy összevontan tárgyalta az ősi magyar nőrablás szokáskörével. A megoldáshoz azonban vélhetően erre nincs szükség.

Az általa is jól ismert és már fentebb megemlített jeles szerzők egyike munkájában, Róheim Géza tanulmányában (1917.9.) megadott adatot, amelyet egyébként maga is idézett, akkor valahogyan elkerülte az oszmán-törökök egyik mondájában szereplő „vendéglátó gazda” Edebali neve. Az oszmán-törököket Er-togrul (a hím turulmadár Róheim Géza szerint, i.m. 79.) vezette ki Koraszánból Kisázsiába. Oszmán álmában azt látta, hogy vendéglátó gazdája, Edebali melléről felemelkedik a növő Hold, majd ágyékából hatalmas fa nő ki. Ezután keblére omlik Mal katun, Edebali leánya.

A mondának perzsa eredetije sem kizárt ugyan, amire Sebestyén Gyula etnográfus már korábban figyelmeztetett (1905. II. 68.). Különben maga az Er-togrul Álmos nemzetségi totemállatának felel meg Róheim meglátása szerint (i.m. 80.). (A togrul = turul szerinte a szeldzsukidák totem-őse.)

Amennyiben az Eunedubeli(-anus) – Edebali nevek formai hasonlóságát-egyezését vesszük figyelembe, akkor talán közelebb jutunk a megoldáshoz. Ezt, a szerintünk kézenfekvő egyezést Róheim nem tárgyalta említett, nagyszabású dolgozatában. Érdekes a dologban az, hogy Györffy 1958-ban ismét visszatért ehhez a témakörhöz, és akkor már maga is idézte Róheim véleményét (ami egyébként Hammernek az 1835-ben franciául is megjelent könyvére támaszkodott – Györffy ezt is jelezte: 1958. 370. old., 44. j.). Ennek ellenére korábbi – szerintünk igen mesterkélten és erőltetetten végrehajtott – név-rekonstrukcióját, magyarázatát az Eunedubelianus név megoldására, azt mégsem vetette el 1993-ban!

Úgy tűnik számunkra, hogy Györffy végkövetkeztetése sem állja meg a helyét, miszerint a régi Gestában már benne kellett hogy legyenek az Enech-Dula-Belar nevek, és hogy ezekből alkotta meg Anonymus az Eunedubelianust (i.m. 1993. 45.). Ennek megfelelően ez nem jelenti bizonyítékát annak sem, hogy a magyar krónikaírónak – aki Eunodbilia formában írta le ezt a nevet – ismernie kellett Anonymus Gestáját.

Úgy véljük most – miután kellő távolból szemléljük a megoldási kísérleteket –, hogy hihetőbb az oszmán-török, illetve a korábbi szeldzsukida mondakörre támaszkodnunk a megoldáshoz, olyasmire, amit Vámbéry Ármin olyan kitűnően ismert és vizsgált (Prőhle 1914. 2–3.). Más szóval nem az alán, vagy még távolabbi, látszólagos párhuzamokat kell bevonnunk a honfoglaló, illetve a honfoglalást megelőzően élt magyarság kultúrájának a vizsgálatába, hanem célszerűbb a törökség ősi hagyatékának a kutatását folytatnunk.

 

Irodalom

Györffy Gy.: A magyar nemzetségtől az országig, a törzstől a vármegyéig. Századok 1958. 1-4., 5-6.

Györffy Gy.: Krónikáink és a magyar őstörténet. Balassi Kiadó, Bp. 1993.

Hammer J.: Geschichte des Osmanischen Reiches. 1827., franciául: Histoire l’ Empire Ottoman. 1835.

Kuun G.: Relationum Hungarorum cum Oriente gentibusque orientalis originis historia antiquissima. I. Kolozsvár, 1892.

Nagy G.: Monda és hagyomány. Turul 1894.

Pais D.: Magyar Anonymus. Bp. 1926.

Prőhle V.: Vámbéry Ármin (1832–1913). Keleti Szemle 1913/14. 1–3.

Róheim G.: A kazár nagyfejedelem és a Turulmonda. Ethnographia 1917. 58–99.

Sebestyén Gy.: A magyar honfoglalás mondái. Bp. 1904. I., 1905. II.