01 02 03 04 05 06 07 08 09 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 42 43 44 45 46 47

Eleink 1. tartalom

A kiadvány internetre kerülését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Könyvkeresés

Erdélyi István

Ásatás Baskíriában

 

1955 őszén azzal a feltett szándékkal indultam el az akkor aspi rantúrának nevezett egyetemi továbbképzésre Leningrádba, hogy ha törik ha szakad, Baskíriába is elmegyek. Erre először 1957-ben nyílt alkalmam. Megkapva a szovjet belügyi szervektől az írásbeli engedélyt, a Leningrádi Állami Egyetem Régészeti Tanszéke adott kiküldetést az első tájékozódáshoz. Végiglátogattam egész sor Volga-menti város: Szaratov, Uljanovszk (Szimbirszk), Kujbisev (Szamara), Kazan múzeumait, majd Ufába, Baskíria fővárosába érkeztem. Ott váratlanul Tóth Tibor magyar antropológussal találkoztam a szállodában, aki éppen újabb gyűjtőútján járt odakint. A szerencsés véletlen folytán elkísértem őt vidéki antropológiai felmérésein (én végeztem a fényképezést) és így jutottam el egy olyan kis faluba, ahol P. Sokurov, általános iskolai tanár és régész, miután megtudta érdeklődésünk okát, tereprajzot is átnyújtva elmesélte, hogy pár nappal azelőtt Kusulevo falu határában, a Bjelaja folyó völgyében leletmentett egy részleges lovassírt, ami talán ősmagyar asszonyé lehetett! A szerencsés találkozás nagyon felizgatott.

Visszatérve Leningrádba és megbeszélve szakvezetőmmel, a neves Mihail Illarionovics Artamonov professzorral a dolgot, sikerült a segítségével némi egyetemi pénzt kijárnom a jövő évi baskíriai ásatásomra. Megkaptam az akadémiai Régészeti Intézettől a feltárási engedélyt is. Az aspiránsok, vagy diákok közül azonban senki sem akart velem tartani, inkább a nyaralást választották. Végül G. Hutova, baskír származású orientalista hallgató, akivel 1956-ban már a pamíri régészeti expedícióban is együtt dolgoztam volt, és még egy egyetemi hallgató ráállt arra, hogy elkísérjenek Kusulevóba 1958 nyarán. Hosszas vonatozás után, végül hajón érkeztünk meg Ufából Djurtjuliba, a legszükségesebb felszerelésekkel. Onnan kellett továbbjutnunk Kusulevóba, de hogyan? Bementem a helyi rendőrségre – mert a szovjet egyetemi kiküldetési rendelvényemen és az akadémiai ásatási engedélyemen ott állt, hogy a helyi hatóságok bárhol segíteni kötelesek – és nekiszegeztem a kérdést a kapitánynak. Ő azonnal intézkedett: megállított egy arra menő teherautót, leparancsolta róla az utasokat és azután bennünket és a felszerelést felrakva rá, rá, irány Kusulevo! A faluban az általános iskola kis termeiben ütöttük fel szállásunkat, majd munkások után néztünk.

Sok huza-vona után csak két ifjú legényt sikerült rávennünk, hogy a megszabott szerény bérért ásatómunkásaink legyenek. Sajnos, még igazán tisztességes lapátjuk sem volt. De én vittem jó kubikoslapátot magammal hazulról, nyelet szereztünk hozzá. Ezután meg kellett keresni a lelőhelyet Sokurov vázlata nyomán. Ráment még egy teljes nap, amíg megleltem azt, a falu szélén csörgedező Kuvas patak feletti teraszon. Aztán nekiálltunk a munkának. A feltárás két hete alatt végül még tizenhárom sírt sikerült feltárnunk a rekkenő júliusi nyári melegben. Ráadásul a kis faluban kenyeret sem lehetett kapni, gyalog kellett azért bemennünk a messzi Djurtjuliba.

A temető közelében vele egykorú, tehát 11. századi település nyomai is mutatkoztak a felszínen. Pénzünk azonban rövidesen elfogyott, tovább nem ásathattunk. Az ásatást az 1970-es évek elején N. A. Mazsitov baskír régész folytatta tovább, de azóta leleteit alig-alig publikálta. Odahaza Magyarországon viszont a jelentésemet azonnal leadtam közlésre, ami rövidesen meg is jelent nyomtatásban (Erdélyi, 1959). Nincs kizárva, hogy ősmagyar temetőt sikerült feltárnunk, de a munkát a közeli ősmári (vagy csuvas?) temetőben is folytatni kellene, a Mazsitov-féle feltárás eredményeinek közlése mellett.

 

Erdélyi I. A kusulevói temető
Archaeológiai Értesítő 1959. 83–87.

Erdélyi I. Scythia Hungarica. Bp. Kézirat a Mundus Egyetemi Kiadóban van és kiadásra vár.